Mobil

Xperia-mobiloktól búcsúzik a Sony

Újragondolja mobilos portfólióját a Sony, a jövőben a csúcsmobilokra fognak fókuszálni, és dobják a felső középkategóriát. Az eladások ugyanis nem túl biztatóak.

Nagy változások várhatók a Sony okostelefonos termékpalettájával kapcsolatban. A cég egy befektetőknek tartott találkozón bejelentette, hogy nem bővíti több modellel az Xperia X és Xperia X Compact családot, mivel az eladási számok nem hozták a kívánt eredményt: Japánban az elvárt értékesítési mennyiség 85 százalékát, míg más piacokon 31 százalékot sikerült elérni.

Ezek a modellek képviselik a felsőközép-kategóriás termékeket, amit a cég úgynevezett Premium Standard kategóriának, azaz a “prémium színvonalnak” nevez. Jellemzően 500 dolláros (kb. 140 ezer forint) árcímkével ellátott mobilokat foglal magába.

Xperia X Compact. Forrás: Sony

Emellett ott vannak még a középkategóriás telefonok, mint az Xperia XA1 és az XA1 Ultra, és a csúcsmobilok. Utóbbiak közül jelenleg a csúcshardverekkel telepakolt Xperia XZ a legnívósabb eszköze a cégnek, valamint a nemsokára megjelenő Xperia XZ Premium, ami a világ első 4K HDR kijelzővel felszerelt mobilja.

A Sony úgy döntött, hogy ezután a csúcsmobilokra összpontosít, és még idén jelentkeznek két felsőkategóriás prémium eszközzel az Xperia-brand alatt. Ezeket valószínűleg a szeptemberi, Berlinben megrendezendő IFA-kiállításon mutatják be. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a cég csak a közép és a felső kategóriában gondolkodik, eltűnik a kettő közti átmenetet jelentő termékvonal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik