Mobil

Elmebeteg japán reklám a mobilos WC papírról

Az, hogy nem csupán  fenekünket törölhetjük ki a vécén.

A japán szokások a nyugati kultúrából nézve meglehetősen furcsának tűnhetnek, akár vetélkedőről, akár intimitásról van szó, és mint most is láthatjuk, bármikor tudnak újabb meglepetéseket okozni, például az okostelefonokhoz készített vécépapírral.

A tokiói Narita reptéren a helyi szolgáltató, a DoCoMo egy olyan újdonsággal rukkolt elő, aminek a lényege, hogy a nagydolog elvégzése ne csupán a saját alfelünk megtörlésével járjon, hanem a telefont is tisztítsuk meg a kórokozóktól. Az alábbi videó jól szemlélteti, miről is van szó konkrétan:

Tehát arról van szó, hogy ha valaki Narita repterén a közeljövőben elmegy az illemhelyre, akkor a hagyományos vécépapír mellett ott fog találni egy valamivel kisebb tekercset is, mellyel a mobilját törölgetheti, ráadásul mindemellett még egy üdvözlőszöveg is van rajta.

Ebből lehet megtudni, hogy miként lehet a vezeték nélküli hálózathoz csatlakozni, de akadnak rajta utazási információk is, ami elég fontos, ha az ember egy idegen országban jár. Amikor pedig végeztünk a dolgunkkal, és mind az ülepünk, mind pedig a telefonunk ragyog, mint Salamon töke, akkor csupán bedobjuk a mobiltörlőt a porcelánba, és lehúzzuk.

Mindamellett, hogy értelemszerűen igazából egy PR fogásról van szó, mindössze 86 helyiségben lesz elérhető, és csupán március 15-ig. Felmerül azonban a kérdés, hogy a videóban miért kellett részletesen megismerkedni a fenéktörlő szokásokkal ahhoz, hogy utána rávezessenek a telefontörlő használatára.

Forrás: Ubergizmo

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik