Mobil

Itt az orvosság egy idegesítő mobilos problémára

A Microsoft megoldotta azt, amit a Google a saját operációs rendszerében nem igazán akart orvosolni.

Aki valaha is próbálta már Androidon a “másolás-beillesztés”-t, az tudja jól, hogy olykor egészen bonyolult feladat lehet. Nehéz a kijelölés, vagy ha mégis sikerül, akkor valamiért egyáltalán nem azt a részt sikerül, amit szeretnénk, netán folyton lemarad valami a szöveg elejéről, végéről.

Mindez nem függ a telefonunk milyenségétől, hiszen a legerősebb eszközökön ugyanúgy döcöghet a dolog, mint egy többéves készüléken, és valamiért úgy tűnik, hogy a helyzet nem is nagyon akar javulni.
Szerencsére az a cég, ami a mobilos piacon egyre inkább a minoritást képviseli, megoldotta a problémát. A Microsoft kisegíti a felhasználókat.
A redmondi céghez tartozó Garage, melynek a Hub Keyboard és az Arrow Launcher köszönhető, elkészítette a Clip Layert, ami kevesebb, mint egy alkalmazás, ugyanakkor több, mint egy sima kisegítő.

clip-layer

Nyomjuk hosszan

Amennyiben letöltöttük a Clip Layert, a Home gomb hosszabb nyomásával tudjuk előcsalogatni, és ilyenkor végigszkenneli a kijelzőt, szöveg után kutatva, melyeket dobozokba helyez, mint ami egyébként is egy normális kijelölés alapja lenne. Innentől kezdve már csak annyi a dolgunk, hogy a számunkra szükséges betűhalmazt kijelöljük. Habár a Clip Layer nem egy valódi vágólapos alkalmazás, jelenleg ez a legjobban használható, és tényleg megkönnyíti az életet Androidon.

Nem elérhető? Dehogynem!

Többen jelezték, hogy az alkalmazás még nem mindenkinek elérhető a Google Play kínálatában. Itt egy alternatív letöltési link, ahonnan telepíthető az app.

Nyári Attila

Szépvölgyi Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik