Mobil

iPhone-osodik a Samsung új mobilja

Biztosan felkiáltanak néhányan, hogy a Samsung már megint az Apple-t másolja, de azért ez még sincs így teljesen.

Attól, hogy a Samsungnak nem jött be a Galaxy Note 7, az élet nem áll meg, hiszen ismerhetjük már a céget annyira, hogy tudjuk, mindig van valami a tarsolyukban, és nincs ez másként most sem, mert a legfrissebb pletykák szerint a Galaxy S-széria következő generációja, vagyis a

Samsung Galaxy S8 már 3D Touch funkcióval érkezhet, amit rebesgettek az S7-nél is, de abból végül kimaradt.

Egyébként fontos az is, hogy az új funkció neve nem Touch ID, hanem 3D Touch, és ez nem csak marketing szempontból jelent különbséget. Még csak véletlenül sem szabad keverni a két dolgot, hiszen a Touch ID viszonylag gyorsan végigsöpört az iparágon, és egy halom gyártó pakolta bele az okostelefonjába, ellenben a 3D Touch inkább csak az iPhone sajátossága, de nem lett olyan népszerű, mint amilyen lehetne. Sőt, úgyis lehetne fogalmazni, hogy egyelőre inkább csak elméleti haszna van, semmint gyakorlati.

A Samsung vélhetően részben bevezeti a nyomásérzékelős érintőképernyő technológiáját az S8-ban, de a teljes funkcionalitáshoz kell még egy-két év.

– írja a PhoneArena, egy név nélküli forrásra hivatkozva. Aki esetleg egy kő alatt töltötte az elmúlt pár év tech-híreit, és nem tudná, mi is ez a 3D Touch dolog: a technológia lényege, hogy a mobilok eddigi, érintés alapú kezelése mellé bejön még egy lehetőség, mégpedig az, ha különféle erővel nyomjuk meg az érintőkijelzőt. Így lehet elérni például, hogy ha simán rábökünk egy alkalmazás ikonjára, akkor elindul az app, de ha erősebbet nyomunk ugyanarra az ikonra, akkor mondjuk csak egy kis előnézeti ablak bukkan elő. Tehát más és más funkciót lehet társítani ugyanahhoz a virtuális gombhoz vagy hivatkozáshoz hagyományos és erős lenyomás esetére, ami leginkább kényelmi téren jelenthet változást.
samsung-3d-touch

Habár mint minden pletykát, ezt is illik fenntartásokkal kezelni, de már korábban is voltak arra utaló jelek, hogy a koreai cég valami hasonlóban gondolkodik, hiszen három héttel ezelőtt olyan olyan szabadalom híre látott napvilágot, ami szintén erre utal. Lehet, hogy a Samsung most tényleg komolyan gondolja a dolgot, ami már csak azért sem ártana neki, mert valamerre mozdulni kell azt követően, hogy a Note 7 okozta csalódottság füstje végleg eloszlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik