Mobil

Az Apple most már biztos, hogy valami nagyra készül

Az Apple kiterjesztett valósága hasonlít a Pokémon Góhoz, de valójában teljesen más. És nem is játék.

A Niantic a Pokémon Go formájában az egész világnak megmutatta, hogy mi a legegyszerűbb módja annak, hogy széles tömegekkel megismertessük a kiterjesztett valóság (augmented reality – AR) mibenlétét. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben degeszre kereste, és még mindig keresi magát a játékosokból, azzal, hogy egy igen egyszerű digitális felületet illesztett a kamerán át látható valós képre, így egy egészen új környezetet teremtve a játékosok számára.

A jelenlegi információk szerint az Apple is készül valamire, hiszen maga Tim Cook is többször célozgatott már rá, hogy szeretnének térdig gázolni a kiterjesztett valóságban, ám ennek ellenére a vezérigazgató konkrét projekteket sosem emlegetett. Ám az Apple Insider úgy értesült, hogy
az első ilyen projekt az Apple Maps továbbfejlesztése lehet, ahol az AR arra szolgál majd, hogy többletinformációkat jelenítsen meg a térkép felületén.
Mindezt onnan lehet sejteni, hogy az előbb említett Apple Insider talált egy olyan szabadalmi kérelmet, ami a Patent No. 9 488 488 számot viseli, és a címe egyértelműen eltéveszthetetlen: Kiterjesztett valóság térképek. Ez pedig nem csupán arra utal, hogy az Apple egy AR iOS szoftveren dolgozik, hanem arra is, hogy a végtermék viszonylag a közeli jövőben meg is jelenhet a piacon.

Így működne a gyakorlatban

Az Apple AR technológiája egészen komplexnek tűnik, miközben minden úgy történne a felszín alatt, hogy abból a felhasználó semmit nem venne észre, és ezt egyébként a kérelem egészen részletesen bemutatja. A lényeges dolgokat így fogalmazza meg az Apple:

A felhasználó eszköze valós időben streameli a kamera képét úgy, hogy közben érzékeli a geográfiai helyzetét, a kamera irányát, és magának az eszköznek a pozícióját. A felhasználó egy keresést indít a szerver felé, hogy szeretné látni a közeli érdekességeket, amire a választ a szerver a fentiek alapján állapítja meg, és küldi el a választ, amit aztán a felhasználó a kijelzőn már kiterjesztett valóságként érzékel.

A fenti Twitter bejegyzésben az olvasható, hogy az Apple 600 mérnökkel dolgozik az ügyön, és úgy tudni, hogy nem is ez az egyetlen olyan kiterjesztett valóság program, aminek a fejlesztése folyamatban van. Magáról az AR Apple Maps-ről a cég az alant látható képeket nyújtotta be a oltalmi hivatalhoz:

apple-ar-1

apple-ar-2

apple-ar-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik