Mobil

Van, ahol kirúgnak, ha iPhone-t veszel

Kínában egy gyógyszeripari cég annyira szeretné megvédeni a hazai termékeket, hogy a lehető legszigorúbban büntet az amerikai mobilért. Kár, hogy az is kínai.

Valószínűleg senkinek sem új információ, hogy Kínában annyi mobilgyártó van, mint égen a csillag (vagy persze írhattuk volna, hogy annyian vannak, mint a kínaiak, de az elég olcsó poén lenne, szóval le sem írtuk). Mindenesetre tény, hogy az ország elektronikai ipara ezerrel pörög, és természetesen egyes ottani nagyvállalatok vezetőiben is dolgozik a buzgóság, hogy segítsék a hazai áruk sikerét.

A BBC cikke szerint van jó néhány olyan nagyobb kínai cég, amely kifejezetten ellenkampánnyal igyekszik megakadályozni a külföldi termékek beszivárgását. Ilyen például a Nanyang Yongkang nevű gyógyszeripari vállalat, amely konkrétan a belső szabályzatába is beemelte a szigorítást: az alkalmazottak nem használhatnak iPhone-okat, és ha megtudják, hogy ilyen készüléket vásárolnak, máris érkezik a megtorlás. Nem is akármilyen, a dolgozóknak küldött körlevélben egyértelműen fogalmaznak:

aki megszegi ezt a szabályt, máris megkapja a felmondólevelét.

Amikor a hír alapján megkérdezték a cég szóvivőit a szabályról, azok kissé ködös válaszokat adtak. Egyrészt arra hivatkoztak, hogy nemrég volt a Kína elleni japán invázió nyolcvanötödik évfordulója, amelynek kapcsán “hazaszeretetet erősítő” intézkedéseket tettek. Másrészt pedig fontos számukra, hogy a dolgozók “felesleges luxustermékek” helyett saját családjuk boldogulására költsék a fizetésüket.

A nanyang Yongkang mellett még több hasonló intézkedést bevezető vállalatról érkeznek hírek, ilyenkor mindig más és más indokokkal próbálták kiszorítani a gonosz imperialista termékeket. A Bina Technology egy ENSZ által hozott tengeri szállítmányozási törvény ellen tiltakozva nyilvánította nemkívánatossá az összes Apple logós eszközt, míg egy nőgyógyászati klinikán a pénzügyi vezetés tiltotta meg minden munkatársnak, hogy iPhone 7-et vagy 7 Plust vásároljanak. Igaz, ott kirúgással nem fenyegették őket, “csak” az összes extra juttatásuk és prémiumuk megvonásával.

A források szerint persze minden ilyen szabály mögött csak annyi áll, hogy a vállalatok folyamatosan kapják a felsőbb utasításokat arra, hogy terelgessék dolgozóikat a kínai termékek vásárlása felé. Ez szép, gazdasági-hazafias cselekedet… lenne, ha nem felejtenénk el, hogy többek között az iPhone-okat is nagyrészt kínai gyárakban állítják elő az Apple számára. Ciki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik