Mobil

Bajok vannak csere Note 7-ekkel is

A Samsung folyamatosan cseréli a bizonytalan Note 7-et, de akadnak, akiknek a cseredarabokkal is akadnak gondok.

Elképesztő mennyiségű mém született már a problémás Samsung Galaxy Note 7 tábortüzekkel és robbanásokkal kapcsolatban, így akad olyan, ami szerint a Batman univerzum Kétarcú (Two-Face) nevű gonosztevője is a koreai kütyünek köszönheti komoly sérülését, míg egy másik képen a hadsereg Note 7-et dobál, ha elfogyott a kézigránát. És ezzel még messze nincs vége a vesszőfutásnak.

A Samsung a saját elmondása szerint a tengerentúlon már az érintett telefonok 50 százalékát lecserélte, és akár láthatná is a fényt az alagút végén. Viszont most is igaz, hogy ha az élet osztja a füleseket, akkor ritkán áll meg az első után, sokkal inkább kiszór még néhányat, csak úgy kedvtelésből. Ez pedig a koreai gyártó esetében azt jelenti, hogy sajnos a cseredarabokkal is probléma van, nem is kicsi. A hírek szerint a jelenség hasonló, mint az eredeti gond, de szerencsére legalább nem olyan súlyos, hogy a mobilok robbanni, vagy égni kezdjenek.

two face note 7

The Wall Street Journal értesülései szerint akad pár olyan felhasználó Dél-Koreában, akik arról számoltak be, hogy melegszik a készülék, illetve annak ellenére is veszti a töltést, hogy egyébként éppen rajta lóg a töltőn. Nem ismert, hogy a probléma mennyire széleskörű, és az sem, hogy Dél-Koreán kívül is tapasztalták-e, de így elsőre olyan, mintha a Samsungnál valaki benyomta volna a “cseberből-vederbe” gombot.

A Samsung szóvivője szerint most nem az akkumulátorokhoz köthető a gond, és csak elszigetelt esetekről van szó, de legyünk őszinték, hasonló problémák esetén bármelyikünk ezt mondaná, ha a szóvivő bőrében lennénk. De bízzunk benne, hogy tényleg nincs semmi gond, és majd helyreáll a béke a koreai gyártó háza táján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik