Mobil

9+1 dolog, amiben az Android jobb, mint az iPhone

Persze, lehetne 10 is, de ez valamiért sokkal jobban hangzik. Információs sorozatunk második, befejező részéhez ért.

BZ pár nappal ezelőtti összevetése után törvényszerűen érkeznie kell az „ellencsapásnak”. Az iPhone (iOS) kontra Android összevetések nagyjából annyi idősek, mint a két operációs rendszer, és ez az a műfaj, amivel garantáltan ki lehet vívni a hívők féktelen haragját. Talán a múltkori összeállításunkból is kiderült, hogy nekünk nem ez a célunk, hanem annak (lehetőleg objektív) átnézése, hogy miben jobb az egyik fél a másiknál.

Általános szabályok nem fektethetők le, minden felhasználónak más igényei vannak, az érzelmi kötődésekről nem is beszélve. Mégis van néhány olyan tényező, ami alapjaiban határozza meg az egyik és másik OS jellegzetességeit, ezek hiánya pedig kihathat a mágikus, sokat hangoztatott „felhasználói élményre”. Jöjjön akkor pár körülmény, amiben az Android többet tud adni az iOS-nél, illetve az iPhone-nál.

1. Sokszínűség

Egyszerű a képlet: évente jön két új iPhone, amivel szemben évente több száz androidos modell közül lehet választani. E pontnak nem az a lényege, hogy egy új, független iPhone 200 ezer Ft körül kezd a piacon, hiszen egy új Galaxy, vagy LG G5 is hasonló árral kerül a vásárlók elé. Inkább az, hogy sokkal több lehetőség adódik a vásárló előtt: színek, formák, márkák, képességek és persze nagyon nem mellékesen az ár. Nagyobb a merítési lehetőség, ami sokkal jobban odailleszthető az anyagi lehetőségek, illetve egyéb igények mellé.

android_phones_sokfele

2. Testreszabhatóság

Az örök sláger, a legtöbbet hangoztatott érv, ami a mai napig áll, a kérdés csak az, hogy ez kinek fontos. Meglepően sokaknak az. Az ikonok, témák, háttérképek variálása csak a felszínt jelentik, bár sok felhasználó számára ennyiben ki is merülnek a lehetőségek. De ott van az alapértelmezett alkalmazások megváltoztatásának opciója, vagy a komplett, gyári launcher lecserélése, ami nem korlátozódik a külalakra, hiszen sok plusz funkcióval is felruházza az Androidot.

nokia_z_launcher

3. Mindent behálóz

Az Android legnagyobb fegyvere a saját szolgáltatások mély integrálása, az, hogy a YouTube, a Maps, a Drive, a Gmail (és még sorolhatnám) szerves részét képezik a rendszernek. Ez elsősorban azoknak vonzó, akik ezeket napi szinten használják, és pont ők azok, akiknek ez iOS alatt rettenetesen hiányzik. Persze, a Google szinte mindenből ad ki iPhone verziót, de azok értelemszerűen nem képesek ennyire beépülni az oprendszerbe. Végül ott a Google Now (Asszisztens), ami egyre többet, és többet tud úgy, hogy szinte észrevétlenül segíti az ember életét.

google_everywhere

4. Több ingyenes játék és app

Ez önmagában talán kevés ahhoz, hogy valakit rábeszéljünk az Androidra (főleg, hogy most nem is ez a cél), de a droidos készülékek elképesztő fölénye miatt a fejlesztők ezen a platformon más üzleti modellt alkalmaznak. Nem egyszer fordul elő, hogy az iSO alatti app androidos verziója ingyenes, bár alkalmazáson belüli vásárlási lehetőségekkel kerül a Play Áruházba. Több felmérés igazolta, hogy iOS alatt nagyobb a fizetési hajlandóság, Android felhasználóból azonban jelentősen több van. Egyszerű képlet.

5. Nem Félünk Cukkolni

Az iPhone generációk csak nagyon lassan adnak fel bizonyos elveket, hagyományokat, az Apple sokszor nehézkesen akar/tud reagálni a piaci, felhasználói igényekre. Az NFC sokáig váratott magára, és mire végül az iPhone 6 esetében bekerült a kínálatba, csak egyetlen dologra, az Apple Pay rendszerén belüli fizetésre alkalmas. Nincs külső eszközökkel való érintéses párosítás, fájlok küldése, fogadása, korábbi telefonokról a teljes tartalom átküldése, NFC tagek beolvasása. Az Android ezt évek óta, teljes körűen kezeli, ahogy a microSD-t is, ami a fix tárhelyű iPhone-ok esetében szintén nem adatik meg. (És ha már hardver: szúrjuk ide a vezeték nélküli töltést is, ami az iPhone tulajok számára mai napig csak speciális tokokkal elérhető dolog.)

Android_NFC_1

6. Widgetek

Ez kerülhetett volna a testreszabás részbe is, de azért érdemes külön említést, mert a minialkalmazások valódi plusz funkcionalitást képesek adni. Itt nem az animált, csillogó, villogó ikonokról, hanem a gyorselérést biztosító gombokról, az egyes appokba azonnali betekintést adó modulokról, illetve ezek méretének, képességeinek sokaságáról van szó.

7. Vendég a házban!

A plusz felhasználói profil létrehozásának lehetősége a Lollipop (Android 5.0) óta áll rendelkezésre, ilyen, vagy ehhez hasonló lehetőség az iOS-ben nincs. Ez azoknak nagy segítség, akiknél gyerekek vannak a családban, akik gyakran megkaparintják a telefont, viszont egy ehhez rendelt fiók esetében csak ahhoz az appokhoz, funkciókhoz, fájlokhoz férhetnek hozzá, amit mi engedélyezünk.

9+1 dolog, amiben az Android jobb, mint az iPhone 5

8. Alteros appok

Az App Store milliós kínálata sokaknak elegendő, de azért léteznek olyan felhasználók, akik örülnek annak, ha más forrásból is telepíthetnek alkalmazásokat. Sok alternatív app bolt létezik, amelyek a földrajzi, és egyéb korlátozások esetén jönnek jól, de egy-egy .apk (telepítő) fájl direkt kinkről való letöltése, futtatása akkor is nagyon hasznos, ha a szóban forgó alkalmazás még nem elérhető az országban (lásd Pokémon Go).

9. Dual SIM

Ezt nem kell nagyon magyarázni: egyre több androidos telefon támogatja, rengetegen kényszerülnek két SIM párhozamos használatára és ezt csak az Android támogatja.

+1 Áramoljon a flow

Meg az adat, a zene, a dokumentum, meg a minden. Igen, már iOS alatt is több megoldás van a fájlok másolására, áthelyezésére, de az Android ezt alapból, korlátozás nélkül teszi. A fájlrendszer egy erre való alkalmazással közvetlenül elérhető, kereshető, sőt, a gyártók egyre gyakrabban előre telepítik a fájlkezelő appokat a telefonokra. Az androidos felhasználó szabadon választhatja meg, hogy mit, mivel játszik le, rendszerez, nyit meg, tölt le, szerkeszt, küld, másol, és pontosan ez az Android (egyik) lényege.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik