Mobil

Nevet válthatnak a Google mobiljai

Egyes értesülések szerint érdekes kísérletbe kezdhet a Google: az indiai teszt ráadásul komoly fejtegetésekre adhat alapot arról, milyen komoly változások jöhetnek a mobilvilágban.

A Nexus sem hangzik rosszul, de azért akadnak piacok, ahol a Google úgy gondolja, hogy inkább a saját nevét adja az okostelefonoknak, és nem nyomja tovább a Nexus márkát. Ilyen lehet például India is, amely egyébként sem épp kis piac, arról nem is beszélve, hogy az Android az ottani okoskütyük 97 százalékán található meg, gyakorlatilag marginálissá téve az iPhone-okat is.

A Gadgets 360 értesülései szerint máris két Google-nevű telefon van készülőben, melyek közül az egyik öthüvelykes, és 32 GB háttértárral rendelkezik, míg a másik 5,5 hüvelykes, de 128 GB-ot kínál a családi csücsörítős szelfiknek. Az pedig talán nem is meglepő, hogy egy Google márkás telefon Android 7.0-val kerül majd piacra. Az viszont már sokkal érdekesebb, hogy a fülesek szerint a cégóriás  a két saját márkás eszközt a prémium kategóriában kívánja harcba küldeni, mégpedig épp az iPhone ellenlábasaként.

htc nexus

Ezen szándéknak egyik jele az, hogy a telefonok új mechanizmussal lesznek képesek iPhone-ról adatokat továbbítani, hogy ezzel is megkönnyítsék az átállást. Fontos azonban tudni, hogy az indiai piac finoman szólva költségtudatos szemlélettel rendelkezik, tehát nem biztos, hogy a prémium kategóriában hatalmas piacot lehet fogni, hiszen az Apple is folyamatosan csökkenő eladásokkal kell, hogy szembesüljön.

Épp ezért a szakértők úgy gondolják, India csak egy teszt a vállalat számára, és a sajátmárkás telefonok nem sokkal később világszerte új néven, újrapozicionálva támadnak majd. És ebből az is adódik, hogy az Apple mellett a Google márkájú telefonok inkább a Samsungnak marnak majd be, ami egyébként is komoly ütéseket szenved el az egyre kedveltebb kínai telefonoktól. Mi lehet ennek a vége? A legoptimistább jóslatok szerint a csúcskategóriás telefonok eléggé elszállt árának óvatos csökkenése, aminek azért sokan örülnének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik