Mobil

Kis lépés az Androidnak, de fontos lépés nekünk

Mert a méret a fontos.

Az alkalmazások egyre nőnek, és míg pár éve még elég volt a telefon saját memóriája, mostanra elég nagyot változott a helyzet, amin segít ugyan a microSD, de előfordulhat, hogy nem lehet ilyennel bővíteni, vagy egyszerűen csak a felhasználó nem ért hozzá, és nem tudja oda telepíteni a dolgait.

Bármelyik legyen is az igaz, a Google Play most legalább annyiban segít, hogy precízen kiírja az adott alkalmazás, vagy frissítés méretét még azelőtt, hogy elindítanánk a folyamatot, így pedig el tudjuk kerülni azt a kínos pillanatot, amikor 96 százaléknál kiírja valami, hogy hely hiányában megszakítja a letöltést. Ezzel lehetőség nyílik még időben megkezdeni a szükséges takarítást, és nem kell elpocsékolni egy csomó időt, hogy rájöjjünk, adott alkalmazás nem is fér el nálunk.

android app size

Mindemellett a Google egyébként is ráment a megtakarításra, mert a Play Store algoritmusának frissítésével akár 50 százalékkal kisebb is lehet a frissítések mérete, ami rendkívül szimpatikus újítás. Sőt, a tömörítő algoritmus is ráncfelvarráson esett át, így a nagyobb méretű játékok fájljai akár 12 százalékkal is kisebbek lehetnek. Ez egy 2 GB-os címnél nagyjából 250 megát jelent, és ez már nem olyan kevés, még akkor sem, ha az ember betett a telefonba egy méretesebb microSD-t.

Jóllehet sokan élnek a bővítés lehetőségével, a Google részéről azért nagyon pozitív ez az egész, mert így azok is jól járnak, akiknek valamiért nincs lehetőségük microSD-s megoldást választanai. Nekik aztán tényleg nem mindegy, hogy mi mekkora, így viszont egy kicsit ők is mosolyoghatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik