Mobil

Teljesen saját telefonon dolgozik a Google

Úgy tűnik, a vállalatnak elege volt abból, hogy mások készülékeire pingáltassa rá a saját logóját. A terv rizikós, de bátor - ha egyáltalán igaz.

A Google Nexus programja már jó ideje arról szól, hogy évről évre kiadnak egy (illetve mostanában már két) olyan készüléket, amelyen az “alap” Android fut, abból viszont a legújabb. Ezzel tudják bemutatni, mire képes a rendszer anélkül, hogy valamilyen gyártó föléhegesszen valamilyen saját felületet, kiegészítőt, launchert. Mindemellett, bár szoftveresen a Nexusok mindig vegytisztán Google-rendszert futtatnak, a vállalat eddig minden esetben valamilyen más gyártóval készíttette el a hardvert.

Ugyan eddig is az volt a marketing-szöveg, hogy a Google a telefonok dizájnja és hardveres tudása terén együttműködik az adott gyártóval, azért elég sok esetben derült ki, hogy az aktuális Nexusok szinte kiköpött másai egy-egy meglévő csúcsmodellnek, csak épp a készülék hátán nem Samsung, LG, HTC vagy épp Huawei embléma, hanem Google logó látható.

Nemrég már szárnyra kaptak pletykák arról, hogy a Google ennél azért többre vágyik Nexus-fronton, amikor Sundar Pichai vezérigazgató arról beszélt, hogy a vállalat sokkal mélyebben szeretne belefolyni a telefonok dizájnjába és fejlesztésébe. Most pedig a The Telegraph-nak beszélt egy állítólagos belső forrás arról, hogy ez a mélyebb befolyás konkrétan azt jelenti, hogy

a Google házon belülre vinné a telefon teljes elkészítését hardverestül, szoftverestül.

Ez persze továbbra sem jelenti azt, hogy a Google felhúz egy telefongyárat, de ezzel sokan mások is így vannak, az Apple is kínai bérgyártóknál szerelteti össze az általuk tervezett iPhone-okat. Ha a forrás valódi, a Google beleugorhat abba, hogy saját szakemberei tervezik meg a következő Nexusokat, amiket aztán hasonló bérgyártásban készítenének el. A híresztelést némelyest aláhúzhatja, hogy a Motorola egykori elnöke, Rick Osterloh vezetésével nemrég új hardveres üzletágat hoztak létre a cégen belül.

Persze a külső gyártóknak továbbra sem kell tartaniuk a tervektől, a Google folyamatosan jelzi, hogy az Android elterjedésében a legfontosabb szerep még mindig az övék. Másrészt valószínűleg tanultak a Microsoft esetéből, amely néhány év alatt teljesen ellehetetlenült a mobilos piacon, hiába vásárolta fel a Nokia teljes kapcsolódó üzletágát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik