Mobil

A OnePlus 3 brutálisan jóra sikerült

Azt tudja, mint a legjobb csúcsmobilok, viszont annyiba kerül, mint amennyit azok korábbi generációjáért kell fizetni.

Tudtuk, hogy a OnePlus 3 nem egy alsó polcos tucatmobil lesz, és ha azt mondjuk, hogy 124 990 forintos áron kerül a boltokba, akkor néhányan talán felhördülnek, hogy ennyit azért nem ér egy kínai mobil. Őket azonban ki kell ábrándítanunk, nagyon is ér ennyit, mert a pénzünkért olyan hardvert kapunk, ami csípőből tüzel a legdrágább kategóriák felé.

A frissen bemutatott OnePlus 3 hardverelemei alumínium házba kerültek, így itt találjuk a Snapdragon 820 SoC-t, az Adreno 530 GPU-t, a 6 (ismételjük, 6, sőt, inkább írjuk úgy, hogy HAT!!!!!!!!!) gigabájt RAM-ot, a 64 GB háttértárat is, míg a kijelző 5,5 hüvelykes, 1080p-s AMOLED egység. Talán már ennyiből is sejthető, hogy valóban kellő erővel rendelkezik a kínai készülék, ami tud még NFC-t, Dash Charge gyorstöltést, USB-C-t, és ujjlenyomat olvasást.

És akkor megint leírjuk, hogy egyértelmű legyen: csúcskategóriás processzor, a legtöbb nagy gyártó  legdrágább mobiljainál kétszer (vagy többször) annyi memória, és egy csomó extra 125 ezer forintért.

oneplus 3_3

Oké, azért apró negatívumok is vannak, így például az, hogy be kell érnünk a 64 GB tárhellyel, hiszen microSD-vel nem bővíthető a készülék, és az akkumulátor sem cserélhető, ám ezeket a nyűgöket hamar megbocsátjuk, ha tudjuk, hogy immár Magyarországra is simán rendelhető. Nincs meghívásos vásárlás, sőt, a szállítás is ingyenes, és ezért a pénzért azt lehet mondani, hogy egy ilyen erős telefon kimondottan jó vétel.

Nem beszéltünk még arról, hogy a 158 grammos eszköz hátlapján 16, előlapján 8 megapixeles kamera van, videót pedig 2160p-ben, 30 fps mellett képes rögzíteni. Az Android 6.0.1 operációs rendszerrel üzemelő OnePlus 3 munkáját a 3000 mAh-s akkumulátor biztosítja. A fentiekből tehát szépen látszik, hogy ennyi pénzért valóban igazi teljesítményt kapunk, kérdés csak annyi, hogy hosszabb távon mennyire működik hibátlanul. Mondjuk az eddigi OnePlus modellek egész alacsony meghibásodási százalékkal bírtak, szóval a helyzet az, hogy a hazai képviselettel is rendelkező nagy, bejáratott nevű gyártók most egy kicsit nehezebben veszik a levegőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik