Mobil

Augusztusban jöhet a következő Galaxy Note mobil

Még az is megtörténhet, hogy az eddigi gyakorlathoz képest kifejezetten korán jön a Samsung aktuális izom-mobilja.

Mindig nagy várakozás és találgatás szokta megelőzni a gyártók húzómodelljeinek megjelenését, és ahogy közeledik az ominózus dátum, mindig egyre több információ lát napvilágot, amit olykor maga a gyártó szór szét amolyan felcsipegetendő morzsa módjára.

Ami a Samsung következő Galaxy Note modelljét illeti, itt sincs állóvíz, mert bár a koreai gyártó szeret az őszi IFA kiállítások keretein belül igét hirdetni, úgy tűnik, augusztusra időzít, legalábbis a SamMobile értesülései szerint, akik egy olyan képet tettek közzé, amiből ez derül ki. Tessék csak megnézni a dátumot, és azt, hogy augusztus másodikát ír, ami egybevághat a korábbi pletykákkal, melyek szintén a nyár utolsó hónapjának első hetéről szóltak.

note 7 augusztus
Foto: SamMobile

Sőt, a “The next edge is just around the corner” mondatra is érdemes odafigyelni, ami arra utalhat, hogy a Galaxy Note 7 is hajlított kijelzővel érkezhet, bár abban azért nem reménykedünk, amit az egyik Samsung fejes ejtett el nemrég, hogy hajlítható eszközről lenne szó. Ez a technológia ugyanis a szakértők szerint legkorábban 2017-ben érkezhet meg a Samsung kínálatába – addig viszont minden bizonnyal arról lehet szó, hogy a legújabb Note kijelzője szintén lekerekített széleket kaphat, mint a Galaxy 7 Edge. Kivárjuk, ezek szerint már csak másfél hónap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik