Mobil

A ZTE új csúcsmobillal törne ki az olcsó kínai skatutyából

A ZTE új csúcsmobilja csatlakozik a trendhez, és kettes helyett hetesnek hívja magát.

Akinek a ZTE nevéről nem ugrik be kapásból az, hogy csúcsmobil, egyáltalán nem nevezhető tájékozatlannak, hiszen a gyártó bár valóban dobott már piacra erősebb okostelefonokat, alapvetően inkább a szerényebb pénztárcával rendelkezők vásárolják a készülékeit. Ugyanakkor a piac arrafelé halad, hogy már a kínai cégek is igyekeznek a “profi ligában” villogni, így nem csoda, hogy a ZTE is gurít valamit, aminél már a névválasztás is érdekes.

Az Axon után azt várhattuk volna, hogy az új csúcsmobil Axon 2 néven fog érkezni, de nem, a ZTE bedobja ugyanazt a testcselt, amit a Samsung is a Galaxy Note 7 esetében, hiszen Axon 2 helyett rögvest Axon 7 néven jön az új zászlóshajó. Vajon véletlen lenne? Aligha. Ami azonban tuti, hogy Axon 2 ide, Axon 7 oda, igencsak tisztes hardveres kiállással rendelkezik a modell, ami egyébként unibody kiszerelésű, tehát nem lehet szétszedni, és ez sokakat elriaszthat.

axon 7

Az 5,5 hüvelykes AMOLED kijelző 2560×1440-es felbontást tud (csinos 538 ppi), illetve Gorilla Glass védi a nem várt behatásoktól, míg a burkolat alatt a jó erőben lévő Snapdragon 820 SoC és Adreno 530 GPU biztosítja a zökkenőmentes működést. Memória terén kétféle variáns lesz, mégpedig 4 és 6 GB RAM, háttértárként pedig 128 GB kerül szolgálatba, de microSD-vel tovább bővíthető. Amit még mindenképpen említeni érdemes, az a Cat. 6 LTE, a VoLTE, illetve a 3140 mAh-s akkumulátor, illetve a 20 megapixeles (f/1,8) hátlapi Samsung Isocell szenzoros kamera, de a szelfimámiások sem fognak panaszkodni a 8 megapixeles előlapira. Már csak az a kérdés, hogy mindezt milyen áron kínálja a ZTE. Mármint az Axon 7-et, és nem az Axon 2-t.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik