Mobil

Utazáshoz fejleszt új appot a Google

A Google egy zsebben hordható utazási ügynököt ad nekünk, ami ráadásul nem csak azt tudja, hol jártunk, de azt is, merre tartunk.

A Google a legtöbb esetben elég sok szempontból ki tudja szolgálni az utazásainkat, legalábbis ami az olyan dolgokat illeti, mint az útvonaltervezés és navigálás, a látnivalók, a megfelelő szállás megkeresése, illetve az útiköltség tervezése. Azt most ne firtassuk, hogy olykor átveri az embert, mert azt írja egyes szlovák fizetős szakaszokról, hogy ingyenesek (már elnézést a személyes inzertért).

Akadnak azonban olyan dolgok, amiket eddig a Google egyik alkalmazásán keresztül sem tudtunk egyben megtenni, ám úgy néz ki, ennek hamarosan vége, mivel a gigacég már a bétatesztnél tart a Google Trips nevű alkalmazással, amit jelenleg azok próbálgatnak, akik részt vesznek a Google Maps Local Guides programban. A Trips egyik kulcsfontosságú tulajdonsága, hogy mindenféle utazási adatot tárolhat offline formában is, illetve

tárolja nem csak az elmúlt, de a jövendő utazásainkat is.

Ez utóbbi az, ami igazán érdekes, mert az alkalmazás pásztázza az elektronikus leveleinket, és automatikusan hozzárendeli az utazásokat, amennyiben erre vonatkozó utalásokat talál az e-mailek közt.

google trips

Ez azt jelenti, hogy a Gmailből (érthető módon a Trips csak ezzel kompatibilis) egybeszipkáz mindent, ami csak az utazásra vonatkozik, legyen szó a repülő indulásáról és érkezéséről, a szállás foglalásáról, tervezett városnéző programokról, és ha már minden egy helyen van, megosztható csomagot készít belőle. Mindemellett amikor rákoppintunk egy célállomásra, már dobja is a foglalási lehetőségeket, teendőket, mentett helyeket, étkezési és italozási lehetőségeket (nevezzük étteremnek), és a tudnivalókat.

A Trips arra is lehetőséget nyújt, hogy visszajelzéseket hagyjunk, képeket posztoljunk, tehát akár egyfajta folyton bővülő útikönyvként is tekinthetünk rá. Azt még nem tudni, hogy a Google utazós alkalmazása mikor lép ki a béta fázisából, és kerül mindenki által használható állapotba, de aki nem győzi kivárni, annak ott a lehetőség, hogy regisztráljon a Local Guides-ba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik