Mobil

Haldoklik az SMS a Facebook szerint

Az egy dolog, hogy a telefont már egyre kevesebbszer használjuk telefonként, de a friss statisztikák szerint a SMS-t egyenesen temethetjük is.

A Facebook által rendezett F8 fejlesztői kongresszus egyik előadásán elhangzott egy érdekes összehasonlítás az SMS, valamint az adatkapcsolaton keresztül használt üzenetküldők között. Mark Zuckerberg szerint Facebook Messengeren és WhatsApp-on összevonva napi 60 milliárd üzenetet küldenek a felhasználók. Szép nagy szám, de vajon mennyi SMS jut ugyanennyi időszakra? Állítólag csak harmadannyi, 20 milliárd.

Ráadásul nem csak az húzós, hogy mennyivel erősebbek már a chat-alkalmazások, hanem az is, hogy egy 2015-ös statisztikában még 30 millió napi SMS-ről esett szó, tehát ha Zuckerbergék tényleg jól számoltak, az azt jelenti, hogy

harmadával csökkent egy év alatt a hagyományos szöveges üzenetek száma.

A WhatsApp-ot egyébként már több mint egymilliárdan használják világszerte (és 300 millióval többen, mint tavaly ilyenkor), a Messenger pedig 900 milliós bázisnál jár (ez 200 millióval nőtt egy év alatt), szóval meg is van, hová vándorol az a seregnyi ember, aki tavaly még SMS formájában pötyögte a 160 karakteres limittel is megáldott kis üzeneteit. A két chat-alkalmazásban viszont nincs ilyen limit, sőt küldhetünk képet, emojit, videót, és akár videótelefonálhatunk is, szóval tényleg megmagyarázható a váltás. Meg persze az is, hogy Zuckerberg mindent megtesz az átállás gyorsaságáért, hiszen az SMS-ekből nem lesz pénze, Messengerből és WhatsApp-ból viszont igen. De hát, minden szentnek maga felé hajlik a bónusz-kimutatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik