Mobil

Már a Facebook Lite is lejátssza a videókat

Bármilyen hihetetlen, vannak olyan helyek, ahol még a Facebookos videolejátszás, sőt, a képek nagyítása sem evidencia. Legalábbis idáig nem volt az.

Egy ideje már működik a Facebook automatikus videolejátszó funkciója, ami elég sokakat idegesít, de szerencsére viszonylag könnyen kikapcsolható. Vannak azonban országok, ahol mindössze egy kiherélt Facebook felületet használhatnak az internetezők, de nem feltétlenül azért, mert egy Kedves Vezető korlátozza őket, hanem a lassúcska letöltési sebességek miatt. Ezt úgy hívják, Facebook Lite.

A Facebook Lite csak az alapfunkciókat tudja, nincsenek benne animált gifek, kisebb-nagyobb videók, hangulatjelek, ilyen-olyan csicsák, csakis a működéshez alapvetően szükséges funkciók találhatóak meg rajta, hogy a használata minél kisebb sávszélességet igényeljen. A fejlődő országok átlagos internet “sebességéhez” mérten ez az egyetlen járható út, így nem csoda, hogy olyanról, mint a videolejátszás, végképp nem lehet álmodni a Facebook Lite esetében. Egyébként nem csak a bolygó másik felén jellemző a “karcsúsított” alkalmazás használata, nálunk is vannak olyanok, akik inkább a Lite verziót telepítik például azért, mert gyengébb telefonjuk van, amit ez a változat nem terhel meg annyira, vagy épp az alacsonyra vett adatkeretet féltik.

facebook lite

A közösségi oldal most belengetett egy olyan Facebook Lite frissítést, melyben már elérhető a videolejátszás, de úgy, hogy figyelembe veszi a csekély letöltési sebességet, ezért a folyamat úgy néz ki, hogy elindul a mozgóképes fájl letöltése, de a folyamat a háttérben megy végbe, közben pedig lehet tovább netezni, és ha végre megérkezett az anyag, az alkalmazás értesíti a felhasználót. Sőt, a frissítés segítségével nem csak a videolejátszás, hanem a képek nagyítása is elérhetővé válik, ami csak innen nézve tűnhet evidenciának, de tessék visszagondolni a betárcsázós korszakra, akkor még nekünk sem volt az.

A Facebook Lite használóinak további érdekesség lehet, hogy immár a hangulatjeleket is láthatják majd az idővonalra tett bejegyzésekben és az üzenetekben, sőt, akár több fotót is feltölthetnek egyszerre. Aki úgy érzi, hogy neki is szüksége lenne a könnyített Facebookra, az ide kattintva letöltheti az Androidra írt változatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik