Mobil

Februárban végre valóban jön a mobil Windows 10

A Microsoft újra megmondta, hogy mikor lesz Windows 10 Mobile, csak éppen ismét nem pontosan. De legalább a hónap megvan.

Dalcsináló Ákos úr sorai pontosan ide illenek, miszerint “Jártunk lehajtott fejjel, azt hittük, soha nem jön el…”. Voltak ugyanis mindenféle hírek a Windows 10 Mobile kapcsán, hiszen egyszer már beharangozták, aztán megjelent, de hirtelen hüpp-hüpp-hüpp-barba-trükk, és már nem is volt elérhető. Aztán utána meg azt mondták, hogy most már aztán tényleg mindjárt itt van, csak éppen azt nem közölték, hogy konkrétan mennyit kell még aludni addig.

A legújabb hírek szerint már tényleg nincs sok hátra, és bár eredetileg a január lett volna a megjelenés hónapja, most úgy néz ki, hogy februárra tolódik, ám akkor aztán már biztosan, cserkészbecsszóra itt a Windows 10 Mobile. A dolgot talán azért lehet végre komolyan venni, mert a Microsoft ugyanezt az infót közölte a partereivel is, akiket csak nem vág át rútul. Ja, hogy megint nem mondott pontos dátumot? Február 29 napos, osszuk be magunknak.  Mindezek mellett nem csak az operációs rendszer esetében szeretné végre megszüntetni a késlekedést, hanem a Lumia 950 és 950 XL tekintetében is, mert bár havonta kellene jönnie a frissítésnek, december óta nem érkezett semmi.

windows-10-frissites-hiba

Ugyanakkor jó hír lehet a kicsit régebbi Windows 8 eszközök tulajdonosainak, hogy amikor megérkezik a Windows 10 Mobile, már a legfrissebb verziót kaphatják kézbe, benne mindazon újdonságokkal és csodákkal, amiket a két Microsoft csúcstelefon addigra megkap. Ennek egyébként ideje is lesz, mert a Windows Phone tulajdonosok eddig türelmesen vártak, de jobb nem megnézni, hogy meddig tart a béketűrés, és nehogy a végén Androidra, vagy ami még rosszabb, iPhone-ra váltsanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik