Mobil

Ez a melltartó nem csak melltartó

Nem azért lehet okos egy melltartó, mert akkor sem jön le, ha feszegetik.

Egyre szokványosabb, hogy mind több és több eszközünk lesz okos, legyen szó telefonról, tévéről, óráról, hűtőszekrényről, de már a járművek is egyre több smart-funkciót tudnak, ideje volt hát, hogy valamelyik fehérneműnk is okosodjék végre, bár a férfiak számára egyértelmű diszkriminációt jelent.

A CES 2016-on ugyanis bemutatkozott az OM nevű cég fitnesztevékenységekhez fejlesztett okosmelltartója, ami nem csak arra szolgál, hogy a fokozott fizikai tevékenység közben minimalizálja a női mellek mozgását, hanem egy halom egyéb funkciót is tud, köszönhetően annak a rakás szenzornak, amit egy aprócska dobozban rejtettek el az ügyes mérnökök. Ezek az érzékelők mérik a megtett távolságot, a szívritmust, a tempót, illetve számolják az elégetett kalóriát, és ha már úgyis annyira benne vannak a melóban, a begyűjtött adatokat sietve továbbítják a megfelelő alkalmazásnak, ahol aztán a melltartót viselő személy is megtekintheti azokat.

ombra

A fejlesztés egyik alapja az volt, hogy a hölgyek nem szeretik azokat a mellkaspántokat, melyek szintén a szívritmust és az egyebeket mérik, mert útban van a melltartónak, ám az OMbra segítségével ennek vége lehet (még ha ez kicsit teleshoposan is hangzik), hiszen a sportos fehérnemű mindkét funkciót egyben látja el. Az adatokat megjelenítő alkalmazás igen hasznos tud lenni, mivel az edzés végén 1 és 10 között pontozza a tevékenységet, illetve összeveti a teljesítményünket a korosztályunk más tagjaiéval. Természetesen ehhez egy társított mobil szükséges, amely vezeték nélkül kapcsolódhat a ruhába rejtett kütyühöz.

ombra2

A kezdő csomag, ami melltartót és fitness trackert is tartalmaz, 149 dollárért vándorol a sportolni vágyó hölgyek tulajdonába, míg ha további melltartóra lenne szükségük az már csak 49 dollárba kerül, hiszen aki aktív sportéletet él, annak nem lesz elég egy darab, mert néha mosni is kell a fehérneműt. A cég társalapítója, Stéphane Marceau szerint az okosmelltartó néhány év múlva annyira természetes lesz, mint az autókban a sebességmérő vagy a gázpedál.

A férfiak pedig továbbra is egy olyan melltartóra várna, ami lesz annyira okos, hogy magától lekerül, ha adott hozzá a szituáció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik