Mobil

Aki gyors, megtarthatja a 15 GB OneDrive tárhelyét

Lépjen gyorsan, hogy önre se csapjon le a tárhelybárd: a Microsoft fejet hajtott a tárhelycsonkítással kiváltott népharag előtt, így végül mégis marad a 15 GB, de egy apró feltétellel.

Az egyoldalú feltételmódosításokat nem igazán szereti az online közösség, így nem csoda, hogy komoly zúgolódást váltott ki, amikor a Microsoft fogta magát és bejelentette, hogy a 15 GB-os OneDrive tárhelyet 5 GB-ra korlátozza, illetve megszünteti az extra 15 GB-os, fotók számára fenntartott (camera roll bonus) felhős férőhelyet, ami így összesen 25 GB-nyi csonkolást jelent. A redmondi cég nem kímélte azokat sem, akik még fizettek is a szolgáltatásért, mondván, hogy az emberek arra használták a tárhelyet, hogy nem kimondottan jogtiszta tartalmakat lőttek a felhőbe, amihez a Microsoft nem kíván asszisztálni.

onedrive

Csakhogy a digitális népharag nem merült ki annyiban, hogy a felhasználók otthonuk magányában morgolódtak egy kicsit, hanem a OneDrive UserVoice rinyaoldalán hamarjában 72 000-nél is több szavazat érkezett arra, hogy a Microsoft állítsa vissza a 15 GB-os szolgáltatást. Erre pedig már a gigacég sem mondhatta azt, hogy csak a törpe minoritás balhézik egy kicsit, ezért Douglas Pearce, a OneDrive-program managere a következő nyilatkozatot tette:

Azon ügyfeleinknek, akik az ingyenes szolgáltatásban meghaladták az 5 GB-os mennyiséget és közvetlenül érintettek a tárhelyváltozásban, felajánlunk egyévnyi ingyenes Office 365 Personal hozzáférést, mely 1 TB-nyi hellyel szolgál. Ezen ügyfeleink egy e-mailben értesülnek majd  a továbbiakról, a jövő év elején. Mindezeken túlmenően a legnagyobb rajongóink számára, akik hűséges hívei a OneDrive szolgátatásnak, új ajánlatot teszünk annak érdekében, hogy megtarthassák a 15 GB-os ingyenes tárhelyet azt követően is, hogy 2016 elején életbe lépnek a szigorítások.

Tehát aki szeretné továbbra is élvezni a 15+15 GB-nyi felhőzetet, az sietvén kattintson ide, és jelezze az igényét, mert máskülönben a tárhelybárd lesújt, ami az új belépőket már egyébként sem kíméli, csakis azokkal szemben elnéző, akik eddig is felhasználói voltak a OneDrive szolgáltatásának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik