Mobil

Egy ágyban az ellenséggel: Androidra és iOS-re is lesz Cortana

A Microsoft úgy gondolta,  a beszélő segéd eléggé felnőtt már ahhoz, hogy a konkurencia eszközein is belekotyoghasson az életünkbe.

Van olyan pillanat, amikor a digitális asszisztens meg tudja könnyíteni az életünket, de eddig inkább csak olyan embereket láthattunk, akik a szórakozás részét fogták meg a Cortana és a Siri jelenségnek. Ez persze nem befolyásolta a Microsoftot abban, hogy több hónapnyi teszt után az almás és a zöld robotos operációs rendszereken is próbára tegye a fejlesztését.

A redmondi cég a múlt évben indította el Cortanát, természetesen Windows Phone exkluzív kivitelben, ám a szolgáltatás mostanra úgy kinőtte magát, hogy immár Androidot és iOS-t futtató eszközöket is össze tudunk kapcsolni ilyen módon a Windows 10-et rendszerű számítógépekkel. Azt azonban érdemes tudni, hogy a Cortana Windowsos verziója lényegesen többet tud, mint a mobilplatformos társai, de a redmondi gyártó gőzerővel dolgozik azon, hogy utóbbiakon is továbbfejlessze a digitális asszisztens szolgáltatásait. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a cég jó pár hónapja partnerségbe kezdett a Cyanogennel, amelynek a Cortana mostantól az egyik kulcsfontosságú része.

Hogy ki is a Cyanogen? Sok olyan mobilt nem találhatunk, amelyen alapból az általuk készített Android verziók futnak, de ők azok, akik legtöbbször képbe kerülnek, amikor a felhasználók lecserélik a gyári Androidjukat rootolás után. Az “alternatív Android” tehát főleg azok körében népszerű, akik kicsit mélyebben foglalkoznak a telefonjaikkal, és a gyártók szanaszét extrázott rendszerei helyett valami puritánabbat, de használhatóbbat keresnek.

Habár a Microsoft számos tulajdonságot sikeresen ültetett át az Android és iOS rendszerek alá letölthető Cortanába, ez még messze nem teljes, így jelenleg többek között az olyan alapvető készségek érhetőek el, mint a repülőutak, érdekességek keresgélése, valamint az emlékeztető funkció. A Cyanogen verzió valamivel többet tud, vele ugyanos a „Hey Cortana” vezényszóval tudjuk életre kelteni digitális segédünket, mely a hálózati módokat, az eszköz töltöttségét, a csendes módot, illetve egy-két egyéb rendszerfunkciót is kezelni képes.

A Microsoft ígéri, hogy folyamatosan fejleszti majd Cortana képességeit, de a kezdetekhez csak a kommunikációs feladatokat kívánták összehangolni, ám nagy energiákat fektetnek abba, hogy megoldott legyen az adatok megosztása, a különböző feladatok folytatása, illetve az aktivitások használata az eltérő platformokon.

Habár jelenleg van egy-két olyan funkció, amit az Apple fejlesztőinek határozott tiltása miatt nem tudott a Microsoft elérhetővé tenni, a felhasználói visszajelzések, illetve a fejlődés iránya pozitív, így talán hozzájárul mindez ahhoz, hogy a digitális asszisztensek elterjedtebbek legyenek, bár sokaknak teljesen megfelel a kimondott szavak nélküli kommunikáció is az eszközökkel. Ja, és kedves Microsoft, mikor is lesz végre magyar nyelvterületen is használható a Cortana? Tőlünk hívhatják Juliskának is, csak furcsa ez a hanyagolás. Az angol nyelvű rendszereket használók azonban már próbálgathatják a digitális segédet, Androidosok itt, iOS-t használók pedig itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik