Mobil

Az LG villámgyorsan kiadja az Android 6.0 frissítést

A dél-koreai gyártó mostanság igen gyorsan ki szokta adni a legújabb Android frissítéseket.

Emlékezetes, hogy az LG tavaly villámgyorsan kiadta akkori csúcsmobiljának, a G3-nak az Android 5.0-ás (Lollipop) frissítését, most pedig hasonlóan cselekszik a G4, illetve az Android 6.0 (Marshmallow) update kapcsán. Történt ugyanis, hogy a vállalat hivatalos közleményben számolt be arról, hogy idei csúcsmobilja már a jövő héten meg fogja kapni a vadonatúj Android 6.0 operációs rendszert. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a frissítést első körben a lengyel felhasználók kapják meg, a későbbiekben pedig az európai és a tengerentúli országokban élőkhöz is megérkezik majd a pillecukor becenevű update. Azt egyelőre nem tudni, hogy a gyártó többi mobilja, így például a G3 mikor válik majd Android 6.0-ra frissíthetővé.

Az általunk alaposan letesztelt LG G4 149,1 milliméter hosszú, 75,3 milliméter széles, illetve 6,3-9,8 milliméter vastag, miközben 155 grammot nyom a mérlegen, vagyis elmondható róla, hogy enyhén hosszabb és szélesebb, illetve kicsit nehezebb lett az elődjénél. A telefon akár valódi bőrből készült hátlappal is megvásárolható: a tizenkét hétig tartó cserzési folyamat során 100 százalékig természetes cserzőanyagokat használnak. Méretét és felbontását tekintve a G4 kijelzője semmit sem változott a G3-ban lévő elődjéhez képest, vagyis maradt az 5,5 colos képátló, illetve a 2560×1440 pixeles felbontás, melynek kombinációja 538 ppi-s pixelsűrűséget eredményez. Ellenben az IPS LCD technológiájú és hivatalos DCI minősítésű “Quantum” panel 50 százalékkal magasabb kontrasztaránnyal, 25 százalékkal nagyobb fényerővel, illetve 20 százalékkal nagyobb színtartománnyal támad. Említést érdemel továbbá a manuális üzemmóddal rendelkező 16 megapixeles főkamera, a hatmagos Snapdragon 808-as chipset, a 3 GB RAM, illetve a 3000 mAh kapacitású cserélhető akkumulátor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik