Mobil

Samsung Galaxy S7: három változatot tesztelnek

Egyelőre még messze az új csúcsmobil hivatalos bejelentése, de S7 pletykából természetesen nincs hiány.

Bár egyes források korábban arról számoltak be, hogy az idén márciusban debütált Galaxy S6 utódja még 2015-ben be fog mutatkozni, több mint valószínű, hogy a Galaxy S7 a szokásos menetrend szerint csak jövő tavasszal debütál majd. Lássuk, hogy jelenleg körülbelül mit tudhatunk a titokzatos újdonság processzoráról!

A Galaxy S6-ba szerelt 14 nanométeres Exynos 7420-as chipset mind a mai napig az iparág egyik legkomolyabb teljesítményű mobil SoC-je, melynek már javában készül az utódja. Ez az Exynos 7422-es chipkészlet nem egy teljesen új fejlesztés, hanem inkább egy ráncfelvarrás, és eredetileg úgy volt, hogy az augusztusban érkezett Note5-ben már szerephez is fog jutni. Erre végül is nem került sor, hiszen a Note5 is Exynos 7420-at kapott, de a Samsung a Galaxy S7 prototípusokban állítólag már javában teszteli a 7422-es új Exynost.

A dél-koreai gyártó ezenkívül a vadonatúj fejlesztésnek tekinthető Exynos 8890-es chipsettel is próbálgatja már a Galaxy S7-et, sőt egy harmadik chipkészlet bevetésén is gondolkozik. Ez utóbbi pedig nem más, mint a fokozott melegedési hajlama miatt oly sokat szidott Snapdragon 810 utódja, a sokak által várva várt Snapdragon 820. Könnyen elképzelhető egyébként, hogy korábbi szokásaihoz híven a Samsung Exynos- és Snapdragon-alapú változatokban egyaránt piacra dobja majd az S7-et.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik