Mobil

Lumia 950 XL: a valaha készült legdurvább windowsos okostelefon

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 10. 07. 10:00

A Microsoft a várakozásoknak megfelelően végre bejelentette vadonatúj csúcskategóriás mobilját.

A Nokia két évvel ezelőtt jelentette be a hatalmas mérete ellenére, vagy talán pontosan emiatt komoly sikereket elért, 6 colos kijelzős Lumia 1520-as phabletet, melynek csak most, 2015 októberbében mutatkozott be az utódmodellje, mely a korábbinál némileg kisebb méretben vonultat fel igen komoly hardverarzenált.

A 151,9×78,4×8,1 milliméter méretű, illetve 165 gramm tömegű Microsoft Lumia 950 XL előlapján egy 5,7 colos képátlójú Super AMOLED érintőkijelző található, mely elsősorban 2560×1440 pixeles QHD felbontásáról, illetve 518 ppi-s pixelsűrűségéről ismerszik meg. A rendelkezésre álló felület közel 75 százalékát uraló ClearBlack panel védelméről természetesen Gorilla Glass 4 gondoskodik. A motorháztető alatt egy Qualcomm Snapdragon 810-es chipset található, a maga négy darab 1,5 GHz-es Cortex-A53 magjával, négy darab 2 GHz-es Cortex-A57 magjával, illetve Adreno 430-as grafikusgyorsítójával. Mivel ez a chipkészlet túlmelegedési hajlamáról ismert, a Microsoft a tableteiben használatos folyadékhűtést szerelt a telefonba. A RAM 3 GB kapacitású, a 32 GB-os belsőmemória pedig microSD memóriakártyával bővíthető.

A LED-segédfényes frontkamera révén 5 megapixeles felbontású szelfik készíthetők, hátoldalt pedig egy 20 megapixeles PureView fényleső figyel. Az 1/2,4 colos méretű, tehát az átlagnál mindenképpen nagyobb szenzor előtt egy f1,9-es fényerejű Zeiss objektív található, ezenkívül pedig említést érdemel még az ötödik generációs optikai képstabilizátor, a tripla LED-vaku, illetve az Ultra HD 4K videófelvevő. A 3340 mAh kapacitású akkumulátor a vadonatúj USB Type-C csatlakozó aljzaton keresztül, illetve akár Qi vezeték nélküli technológia révén is tölthető. Az opcionálisan dupla SIM-slotos változatban is rendelhető, vadonatúj Windows 10 Mobile operációs rendszerű Lumia 950 XL ára 649 dollár (180 ezer forint) – a forgalmazás októberben kezdődik meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.