Mobil

Egészen kiváló kamera került az új Nexus csúcsmobilba

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 10. 01. 07:00

A Huawei-féle Nexus 6P remekül szerepelt az első kameratesztben, így attól egész biztosan nem kell tartanunk, hogy a készülékkel ne tudnánk remek képeket készíteni.

A fényképezőgépekben és okostelefonokban lévő képérzékelők minőségének ellenőrzésére szakosodott DxOMark máris letesztelte a Google által nemrégiben bejelentett és a Huawei által gyártott Nexus 6P-t. Az újdonság igen jól szerepelt a tesztben, ugyanis a maximális 100 pontból nem kevesebb mint 84-et zsebelt be, így rögtön a toplista előkelő második helyére ugrott. Az első helyen a 86 pontos Samsung Galaxy S6 edge található, a harmadik pedig a 83 pontos LG G4.

A Nexus 6P előlapi kamerája 8 megapixeles felbontású és fejlett HDR+ technológiával van felvérteztve, a hátoldali 12,3 megapixeles kamera pedig az átlagnál nagyobb méretű, 1,55 mikronos pixelmérettel bír, és a gyártó ígérete szerint rossz fényviszonyok mellett is kiváló képeket örökíthetünk meg vele – a képérzékelő mérete 1/2,3 col, az objektív fényereje f2. Ezenkívül pedig akár 4K felbontású videók (30 fps) is készíthetők a telefonnal.

Az LG által fejlesztett Nexus 5X nagytestvérének tekinthető Nexus 6P egy teljesen fémből készült unibody készülék, melyet a repüléstechnikában is használt eloxált alumíniumból készített a Huawei. A 159,4×78,3×8,5 milliméter méretű, 178 gramm tömegű, illetve 5,7 colos képátlójú QHD AMOLED érintőkijelzős telefonban a Qualcomm nyolcmagos 64 bites Snapdragon 810-es chipsete figyel. Az akksi 3450 mAh-s, a RAM 3 GB kapacitású, a csúcsmodellben pedig nem kevesebb mint 128 GB flashmemória található. A készülék új, C típusú USB-csatlakozójához (USB Type C) bármilyen irányban csatlakoztatható a kábel, emellett pedig olyan gyorstöltőt használhatunk hozzá, amellyel 10 perces töltés után akár 7 órányi üzemidőre is fel lehet tölteni a telefont. A Nexus 6P-t ujjlenyomat olvasóval is ellátták, így a Nexus Imprint segítségével a felhasználók ujjlenyomatukkal egyszerűen és gyorsan feloldhatják a készüléket.

Az Android 6.0 operációs rendszerű Nexus 6P elsőként több mint 30 országban, úgymint az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Írországban és Japánban érhető el a mai naptól a Google Store-on keresztül – Magyarországon a készülék várhatóan az év végétől lesz kapható. Az ezüst, grafitszürke, “jégvirág” (fehér) és arany színekben gyártott telefon 32 GB-os alapmodellje 649 euróba (205 ezer forint) kerül, a 64 GB-os változat ára 699 euró (220 ezer forint), a 128 GB-os csúcsmodell árcéduláján pedig 799 eurós (250 ezer forint) összeg olvasható.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.