Mobil

Szeptember végén jön a két új Nexus mobil

Néhány hét múlva két különböző Nexus okostelefonnal fog előrukkolni a Google.

A Google tavaly októberben a Lollipop becenevű Android 5.0-ával együtt jelentette be az általunk is alaposan letesztelt Nexus 6 okostelefont, mely 6 colos kijelzős készülék a legtöbbünk számára egyszerűen már túl nagy méretű. A keresőóriás a jelek szerint tanul a tavalyi hibájából, így idén már kisebb Nexusokkal támad le minket, melyek a legfrissebb pletykák szerint szeptember 29-én kedden látnak majd napvilágot, alig pár héttel a vadonatúj iPhone 6s modellek után.

Jól értesült források szerint az egyik Nexust a dél-koreai LG fogja gyártani: ebben a 146,8×72,9×9,8 milliméter méretű és LG Nexus 5 (2015) nevezetű újdonságban állítólag egy 5,2 colos képátlójú érintőkijelző kap helyet. A fémházas és fronthangszórós készülék vadonatúj USB Type-C csatlakozó aljzatot vonultat fel, ezenkívül pedig ujjlenyomat szenzorral is szolgál majd a hátoldalán.

 

A másik Nexus, a Nexus 6 (2015) a kínai Huawei gyártósorairól érkezik majd. A fémház, az ujjlenyomat szenzor és az USB Type-C port hasonló lesz, mint a másik Nexus esetében, ezúttal azonban egy 159,4×78,3×8,5 milliméter méretű, illetve 5,7 colos képátlójú QHD érintőkijelzős telefonhoz lesz szerencsénk, melyben állítólag a Qualcomm legújabb Snapdragon 820-as chipsete figyel. Természetesen mindkét új Nexuson a legfrissebb Android 6.0 (Marshmallow) operációs rendszer teljesít majd szolgálatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik