Mobil

Milyen processzor lesz a Galaxy S7-ben?

A Samsungnál már javában folynak a következő csúcsmobil fejlesztési munkálatai.

Míg a Qualcomm hatalmasat bukott a túlhevülésre hajlamos, 20 nanométeres csíkszélességű Snapdragon 810-es chipsettel, addig a Samsung saját fejlesztésű 14 nanométeres Exynos 7420-as chipkészlete igen jól sikerült. A Galaxy S6 és Galaxy Note5 mobilokban is ez utóbbi SoC teljesít szolgálatot, a készülőben lévő Galaxy S7-ben viszont nem biztos, hogy csak és kizárólag Exynos chipset lesz.

Dél-koreai lapértesülések szerint ugyanis a Samsung már javában teszteli a Qualcomm legújabb Snapdragon 820-as chipsetét, és amennyiben ez az SoC mind teljesítmény, mind pedig hőtermelés fronton kiállja a próbát, akkor jó eséllyel bekerülhet a Galaxy S7-be. Több mint valószínű, hogy adott esetben a Galaxy S7 Exynos- és Snapdragon-alapú változatban is elérhető lesz, hiszen a gyártónál korábban többször is volt már ilyen felállásra példa.

 

Ahogy arról már beszámoltunk, egyes források szerint a Galaxy S7 még az idén meg fog jelenni a kereskedelmi forgalomban, így ugyanis a Samsung időben adhat hathatós választ a szeptemberben bejelentendő Apple iPhone 6s-re. Az elmúlt időkben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a Samsung mindig az első negyedévben jelentette be legújabb Galaxy S csúcsmobiljait. Amennyiben a pletykák igazak, akkor a Galaxy S7 nem 2016 első negyedévében, hanem akár már 2015 utolsó negyedévében megérkezhet, és ez esetben az idei lesz az első olyan esztendő, amikor is a vállalat egymás után két Galaxy S csúcsmodellt is bejelent. Mindezt állítólag a “Waterfall” fejlesztési procedúra lecserélésével éri el a gyártó: a vadonatúj “Agile” eljárás révén egy-egy új csúcsmobil kifejlesztése a korábbiaknál két hónappal kevesebb időt vesz igénybe.

A Samsung egyébként a Note sorozat esetében is eggyel magasabb sebességi fokozatba kapcsolt: míg a korábbi Note phabletek mindig szeptemberben mutatkoztak be, addig a 2015-ös évjáratú Note5-ről már augusztusban lehullott a lepel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik