Mobil

Egy hét múlva itt a Sony Xperia Z5 csúcsmobil

A vállalat közelmúltbeli okostelefonjaiban csalatkozók számára jó hír, hogy a jövő héten érkezik a vadonatúj Z5-ös okostelefon.

A Sony április közepén Japánban leplezte le a tavaly ősszel érkezett Xperia Z3 közvetlen utódmodelljét, az Xperia Z4-et, mely design fronton nem sok újdonságot hozott, viszont némileg vékonyabb és könnyebb lett, ezenkívül pedig a chipsete is komolyabb teljesítményű. Aztán május végén megérkezett ennek a készüléknek a nemzetközi piacokra szánt kiadása, mely Xperia Z3+ néven támad, június közepén pedig kijött a gyártó első QHD kijelzős okostelefonja, a sajnos csak az USA-ban kapható Xperia Z4v.

Ez tehát a közelmúlt és a jelen a Sonynál, mely japán cégnél a közeljövő már egyértelműen az Xperia Z5-ről fog szólni. A berlini IFA szakkiállításon szeptember 2-án bemutatkozó újdonságban könnyen kikövetkeztethető módon már QHD felbontású kijelző lesz, melynek képátlója állítólag 5,2-ről 5,5 colra nő, a fürge működésre pedig a Qualcomm Snapdragon 820-as chipset, illetve a nem kevesebb mint 4 GB RAM jelenthet garanciát.

Megújul továbbá a 20,7 megapixeles kamera, mely immár villámgyors hibrid autofókusszal büszkélkedhet, érkezik egy vadonatúj ujjlenyomat szenzor, és a vadabb pletykák egy brutális, 4500 mAh kapacitású akkumulátorról tesznek említést. Nyílt titok továbbá, hogy érkezik a Z5 mosásban összement kistestvére, a 4,7 colos képátlójú kijelzővel támadó Z5 Compact is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.