Mobil

Afganisztán előbb kap Note5 csúcsmobilt mint Magyarország

A Samsung által néhány napja bejelentett új phablet sajnos csak hosszú hónapok múlva érkezik meg hazánkba.

Ahogy arról beszámoltunk, a Samsung a múlt hét csütörtökön jelentette be a tavaly ősszel érkezett Galaxy Note 4 utódját, a Galaxy Note5-öt. Az új modell jelentősen gyorsabb és kisebb fogyasztású chipsetet, több memóriát, továbbfejlesztett kijelzőt, nagyobb tudású kamerát és új cerkás funkciókat kapott, az viszont sokaknak nem tetszik, hogy kimaradt belőle a microSD memóriakártyás bővítési lehetőség, illetve, hogy az akkumulátor kisebb kapacitású és nem cserélhető. Ezenkívül pedig az európai országokban élők amiatt háborognak, hogy 2015-ben az öreg kontinensen bizony nem lesz kapható a Note5.

A potenciális európai vásárlók olyannyira zabosak, hogy online petícióban követelik a Samsungtól, hogy a világ egyéb régióihoz hasonlóan még az idén kezdődjön meg a Note5 európai forgalmazása. Az USA-ban egyébként már holnapután, vagyis augusztus 21-én megkezdődik a készülék árusítása, és az eddig kiszivárgott Note5 firmware-ek alapján a következő országokban debütál első körben a készülék: Afganisztán, Ausztrália, Dél-Korea, Egyesült Államok, Fülöp-szigetek, Hongkong, Irak, Izrael, Kambodzsa, Kína, Líbia, Malajzia, Marokkó, Új-Zéland, Pápua Új-Guinea, Puerto Rico, Szaudi-Arábia, Szingapúr, Tajvan, Törökország és Vietnám. Nyílt titok tehát, hogy az elkövetkezendő hetekben-hónapokban ezekből az országokból érkeznek majd a hazai boltokba az első szürkeimportos Note5 példányok. Szerencsére a Note5-tel együtt bejelentett S6 edge+ már szeptember 4-től kezdve hivatalosan kapható lesz Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik