Mobil

Itt a Note5, illetve dehogy van itt

Hivatalosan is bemutatkozott Samsungék vadonatúj phablete, mely azonban hozzánk csak hosszú hónapok múlva fog megérkezni.

A Samsung hazai képviselete a nemzetközi debütálással egy időben Budapesten is leleplezte a sokak által várva várt Galaxy S6 Edge+, illetve Galaxy Note5 (így, szóköz nélkül) okostelefonokat, melyek közül azonban csak az előbbi volt ott ténylegesen a hazai fővárosban megtartott rendezvényen. Ennek az a prózai oka, hogy Magyarországon, illetve Európában 2015-ben továbbra is a tavaly szeptemberben bejelentett Galaxy Note 4 (szóközzel) marad a cég cerkás nagyágyúja – a Note5 bizony sajnos csak 2016-ban jön el hozzánk, és addig csak az USA-ban és Ázsiában lesz kapható.

 

A Galaxy Note5 vadonatúj cerkát kapott, melyet már nem kell kipiszkálni a helyéről, hanem egyszerűen csak rá kell nyomni a végére ahhoz, hogy kipattanjon a kezünkbe. Újdonság, hogy immár az inaktív, fekete alapképernyőn is jegyzetelhetünk, ezenkívül pedig az immár bekapcsolt kijelzőn megjelenő Air Command is sokat okosodott, és segítségével lényegében bármilyen alkalmazás elindítható.

 

Az elődjénél 2,5 milliméterrel keskenyebb és 0,9 milliméterrel vékonyabb Note5 immár unibody kialakítású, hiányzik belőle a microSD bővíthetőség és az akkumulátor sem cserélhető, melynek ráadásul 3220-ről 3000 mAh-re csökkent a kapacitása. Az viszont remek dolog, hogy a megfáradt akksi immár vezeték nélküli módon is tölthető szupergyorsan, nulláról százra akár két óra alatt. A Samsung egyébként egy vadonatúj hordozható akksitöltőt is bemutatott, mely 10000 mAh kapacitású és ugyancsak támogatja a gyorstöltést.

 

 

Az üveg-fém borítású készülék Super AMOLED érintőkijelzője nem sokat változott, vagyis maradt az 5,7 colos képátlón felvonultatott 2560×1440 képpontos felbontás és az 515 ppi-s pixelsűrűség, egyedül a körülötte lévő káva lett vékonyabb. Az Android 5.1.1 (Lollipop) operációs rendszerű phablet “agya” az S6-ból érkezett: a telefonban egy 64 bites és 14 nanométeres csíkszélességű Exynos 7420-as chipset található, melyben négy darab 2,1 GHz-es Cortex-A57 processzormag, négy darab 1,5 GHz-es Cortex-A53 mag, illetve egy Mali-T760-as GPU található. A RAM 4 GB kapacitású és a legújabb LPDDR4 fajtából való – ezen a téren tehát 1 GB-os növekedésnek lehetünk tanúi.

 

Az integrált memória kiviteltől függően 32/64 kapacitású – 128 GB-os modell nincs. Az előlapi kamera 5 megapixeles felbontású, hátoldali társa pedig egy optikai képstabilizátoros, f1,9-es fényerejű 16 megapixeles példány, mely többek közt fázisdetektálós autofókuszt, LED-segédfényt és természetesen 4K videófelvevőt is kapott (az S6-ból ismerős lehet). Újdonság, hogy a kamerával immár akár Full HD élőközvetítést készíthetünk a YouTube-ra. Wireless fronton említést érdemel az LTE Cat. 9 mobilnet, az ac szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.1, az NFC támogatás, illetve a GPS-vevő. A sztereó FM rádiós készülékbe többek közt ujjlenyomat szenzor, illetve Samsung Pay szolgáltatás is került. A vájtfülűek számára jó hír az Ultra High Quality Audio támogatás, mely a gyártó kompatibilis Level fülhallgatóival lesz használható. Új kiegészítő a hátlappal együtt kombinált hardveres QWERTY billentyűzet, mely a kijelzőn keresztül kommunikál a telefonnal – ennek a kütyünek az ára nagyjából 20 ezer forint lesz.

 

Az USA-ban máris előrendelhető Samsung Galaxy Note5 Black Sapphire, White Pearl, Gold Platinum és Silver Titanium színváltozatokban támad – a telefon ebben a szerencsés országban már augusztus 21-től kapható lesz. Nekünk pedig tehát várnunk kell 2016-ig, amikor is nagyjából 260-290 ezer forintos áron debütál majd hazánkban a Note5. Addig viszont nézegessük az S6 Edge+ készüléket, amit jól megfogdostunk a bemutatón, a cikkért ide érdemes egy erőteljeset kattintani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik