Mobil

Elképesztő 4K kijelzős Sony szupermobil

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 08. 13. 10:00

A japán gyártó hamarosan állítólag egy Ultra HD felbontású kijelzős okostelefonnal fog előrukkolni.

Míg a 2012-es esztendőben az okostelefon piacon minden az 1280×720 pixeles (921ezer képpont) felbontásról szólt, addig 2013-ban már minden felsőkategóriás készülékben 1920×1080 pixeles (2,07 millió képpont) Full HD kijelző landolt. A tavalyi év pedig már a 2560×1440 pixeles (3,7 millió képpont) QHD felbontás jegyében telt el, legalábbis az abszolút felsőkategóriában mindenképpen. A pixelsűrűség először a 300 ppi-t, majd pedig a 400, illetve az 500 ppi-t is jelentősen meghaladta, és a fejlődés a jelek szerint továbbra sem áll meg.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Sharp áprilisban jelentette be a világ első olyan mobiltelefon kijelzőjét, mely valódi 4K felbontással, vagyis 3840×2160 pixellel (8,3 millió képpont) rendelkezik. A japán gyártó ezt a hatalmas pixelmennyiséget egy 5,5 colos képátlójú, RGB mátrixos LTPS IGZO-TFT LCD-n vonultatja fel, ami azt jelenti, hogy a pixelsűrűség eléri az elképesztő 806 ppi-s értéket.

A legfrissebb pletykák pedig most arról szólnak, hogy a Sony a közeljövőben ki fog jönni egy bizonyos Xperia Z5+ nevezetű abszolút felsőkategóriás készülékkel, melyben egy ugyancsak 5,5 colos képátlójú 4K érnintőkijelző lesz. Ez a bizonyos E6833 típusjelzésű újdonság lehet a világ első Ultra HD kijelzős okostelefonja. Érdekesség, hogy a Sony eddig csak egyetlen, kizárólag amerikai piacon kapható telefonba, az Xperia Z4v-be szerelt QHD panelt, az összes többi készülékében pedig mind a mai napig Full HD kijelzők található, így például a nemrégiben áltlaunk is alaposan letesztelt vadonatúj Xperia Z3+-ban is.

mp-z5 (Array)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.