Mobil

Szinte már mindent tudni a Note 5 csúcsmobilról

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 08. 05. 10:00

Vadonatúj kémfotók és részletes specifikációk érkeztek a Samsung új zászlóshajó modelljéről.

Nyílt titok, hogy a Samsung augusztus 13-án, vagyis jövő hét csütörtökön leplezi majd le a tavaly szeptemberben bejelentett Galaxy Note 4 utódját. A sokak által várva várt Galaxy Note 5 most vadonatúj kémfotókon mutatja meg magát, ezenkívül pedig most már a készülék szinte összes specifikációja rendelkezésünkre áll.

mp-n5 (Array) 

A készülék előlapját egy 5,7 colos képátlójú és 2560×1440 pixeles felbontású érintőkijelző uralja, melynek pixelsűrűsége 515 ppi, tehát e tekintetben nincs változás az elődhöz képest. A 14 nanométeres csíkszélességű, nyolcmagos 64 bites Exynos 7420 chipset a tavasszal debütált S6-ból érkezett, és immár nem kevesebb mint 4 GB LPDDR4 RAM társaságát élvezi. A belsőmemória kiviteltől függően 32, 64, illetve 128 GB kapacitású – microSD memóriakártyás bővítési lehetőség nincs.

 mp-n51 (Array)

Az Android 5.1.1 operációs rendszerű újdonság energiaellátásáról egy kereken 3000 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik (Note 4: 3220 mAh). Említést érdemel továbbá a 16 megapixeles főkamera, az 5 megapixeles frontkamera, illetve a hagyományos microUSB-port, vagyis a Note 5-ön a korábbi pletykákkal ellentétben még nem Type-C csatlakozó aljzat található.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.