Mobil

Teszten a világelső tripla vakus fotósmobil

Három LED-segédfényes okostelefonnal eddig még nem találkoztunk, most viszont alaposan leteszteltük az első ilyen készüléket.

A nemrégiben a Motorolát a Google-től felvásárolt Lenovo a jelek szerint egyre komolyabban gondolja a mobilgyártást: a kínai székhelyű vállalat szinte egymás után ontja magából az érdekesnél érdekesebb telefonokat. Itt van rögtön például a 6 colos QHD kijelzős Vibe Z2 Pro csúcsmobil, az abszolút színes egyéniségnek számító Vibe X2, vagy az enyhén iPhone 6 utánérzést keltő S90, de említhetnénk a gyártó számos különböző elérhető árú, de igen combos akkumulátoros modelljét is. Ezúttal pedig a vállalat eddig készült egyik legjobb kamerásmobilját, a Vibe Shotot fogjuk vallatóra.

 

Külcsín
Jelen tesztalanyunk azoknak készült, akik egyszerűen már megcsömörlöttek a hatalmas méretű phabletektől, melyek tartalomfogyasztás terén ugyan verhetetlenek, de nincs olyan zseb, melyben kényelmesen elférnek. A Vibe Shot 142x70x7,3 milliméter méretű, vagyis a mai világban már kellemesen kompakt méretűnek mondható, és ehhez még hozzájön a 145 grammos, ugyancsak maximálisan elviselhető tömeg. A minőségre egyáltalán nem lehet panaszunk, hiszen az összeszerelés példásnak mondható, a telefon igen masszív, vagyis egy kicsit sem nyeklik-nyaklik a kezünkben, ráadásul az elejét és a hátulját is üveg borítja (ami sajnos könnyen ujjlenyomatos lesz). Az unibody kialakítású készülék hátsó szekcióján hosszanti irányban szálhúzott csíkra lehetünk figyelmesek, mely az üveg alá rejtett designelem abszolút egyedi megjelenést kölcsönöz a mobilnak.

 

Felszereltség
A baloldali élen tudjuk a megfelelő helyre csúsztatni a két darab microSIM-kártyát, illetve a microSD memóriakártyát, az ellentétes oldal pedig a szokásos hangerőállító gombpárnak, a bekapcsoló gombnak, a későbbiekben kitárgyalandó fotós csúszkának, illetve a dedikált exponálógombnak ad otthont. Felül egy mikrofonra és egy jack dugaljra lehetünk figyelmesek, alul középen pedig egy fedetlen microUSB-portot helyeztek el a fejlesztők. Ez utóbbinak mindkét oldalán találhatók apró lyukak, ezek közül azonban csak az egyik oldalon lévők mögött található hangszóró, tehát a sztereó hangzás bizony bukta. A fixen beszerelt lítium-polimer akkumulátor 2900 mAh kapacitással rendelkezik, és mivel a hozzá párosított hardver nem fogyaszt túl sokat, óvatos használat mellett simán hozható akár a 1,5-2 napos üzemidő is.

Kijelző és környéke
Ha az iPhone 6-féle 4,7 colos kijelzőt egérmozinak tartjuk, de az iPhone 6 Plusba szerelt 5,5 colos panel már túl nagy, akkor vélhetően nem csalatkozunk a Vibe Shotba szerelt, kereken 5 colos képátlójú IPS LCD-ben. A Gorilla Glass 3 védelmet élvező display még nem QHD felbontású, de vélhetően keveseknek lesz kifogásuk az 1920×1080 pixeles Full HD felbontással és a 441 ppi-s pixelsűrűséggel. Az előlap mintegy 69,3 százalékát uraló kijelző fényerejét automatika szabályozza, a színegyensúly manuálisan állítható, betűméretből négyféle áll rendelkezésünkre, ezenkívül pedig szólnunk kell még a rengeteg témabeállításról, illetve a dupla koppintásos ébresztési lehetőségről. Az LCD felett egy notifikációs LED-et és egy 8 megapixeles (Full HD) frontkamerát helyeztek el, melynek kapcsán említést érdemel többek közt a mozdulatvezérléses exponálás, az állítható erősségű arcszépítés, a kétféle színű derítés, illetve a szelfipanoráma mód. A kijelző alatt három érintőgombot nyomkodhatunk, melyek háttérvilágítását személyre lehet szabni – a virtuális QWERTY billentyűzet gombjai nincsenek egymástól vonalakkal elhatárolva.

Kamera
Ahogy azt már említettük, a Vibe Shot érdekessége, hogy az okostelefonok között a világon elsőként vonultat fel három darab LED-fényforrást. Ez egyrészt azért jó, mert a fényerő értelemszerűen nagyobb lehet, másrészt pedig azért, mert a segédfény három különböző színű LED-et vonultat fel, és ezáltal természetesebb megvilágítást biztosít. Ennél nagyobb fényerőt már csak xenonnal lehetne elérni, ennek viszont az a hátránya, hogy videózáskor nem világíthat fixen, vagyis a legtutibb megoldás továbbra is a LED-xenon páros lenne, amire korábban azért akadt már példa. Az objektív f2,2-es fényereje ma már messze nem számít rekordnak, hiszen a legütősebb csúcsmobilokban ma már f1,8-1,9-es fényleső található. A hatlencsés objektív fejlett képstabilizátort vonultat fel, az élességállításról pedig infrás megoldás gondoskodik: a fókuszálás alapvetően korrekt sebességű, de mindenképpen lassabb, mint például az LG G3/G4-ben lévő lézeres élességállítás. A képminőség, ha nem is világbajnok, bőven rendben van – íme néhány tesztfotó (az eredeti képekhez klikk a kis fotókra!):

 

 

 

Az 1/2,6 colos méretű,    hátsó-megvilágítású CMOS képérzékelő 16 millió képpontot vonultat fel, és mivel 16:9-es képarányú, ilyen üzemmódban hozza a maximális, 5328×2997 képpontos felbontást. Amennyiben 4:3-ra kapcsolunk, akkor 12 megapixelt kapunk, ezenkívül pedig Instagram-barát 1:1 képarány is választható. Alaphelyzetben minden beállítást elvégez helyettünk az automatika, azonban ha a telefon oldalán lévő fotós csúszkát Pro állásba toljuk, akkor rengeteg manuális lehetőséghez juthatunk hozzá. A fényérzékenységet ISO100 és ISO1600 között lehet állítani, a fókusz is manuálisan variálható, valamint a zársebesség is megadható kézzel, de sajnos igen szerény keretek között (1/15-1 másodperc). Említést érdemel továbbá a HDR üzemmód, a háromtengelyes szintezés, a szuperpanoráma funkció, a háttérelmosási effekt, illetve a mintegy 7-8 centiméteres tárgytávolságtól kezdődően használható makró mód. RAW támogatás sajnos nincs, pedig egy ilyen mobiltól simán elvárnánk.

 

A videófelvevő még nem képes megugrani a mostanság egyre divatosabb és egyre szélesebb körben támogatott 4K Ultra HD felbontást, ezenkívül pedig sajnos 30 fps-nél gyorsabb felvételkészítési lehetőséget sem kapunk. A sztereó hangsávos felvételek 19 Mbit/s-os bitrátával bírnak – tesztvideónk:

 

Szoftver
A frissességre nem lehet panaszunk, ugyanis a Vibe Shot kapásból Android 5.1-es Lollipoppal támad – a szoftver minden körülmények mellett stabilan és fürgén teszi a dolgát. A zöld robot ezúttal egy Vibe UI 2.5 nevezetű felhasználói felületet húzott magára, mely a korábbi Lenovo felhasználók számára alapjaiban véve már ismerős lehet. Hagyományos értelemben vett főmenü nincs, vagyis minden alkalmazást és widgetet az alapképernyő slide-jainak valamelyikén kell elhelyezni: a maximum 18 oldalon 5×4-es elrendezésben figyelnek a kis ikonok. Hatféle lapozási animáció közül lehet választani, ezenkívül pedig adott a lehetőség, hogy az “asztalról” mentést, illetve visszaállítást készítsünk. A felülről lehúzható sávon alaphelyzetben öt gyorsgomb és egy fényerő csúszka látható, de egy lefelé irányuló húzással ennél több ilyen készséget is felfedhetünk egyszerre. A be- és kikapcsolás ütemezhető, a készülék rázással zárolható és a zsebünkben hangosabban csörög, az asztalról felvéve pedig csökken a csengés hangereje.

 

 

 

Szolgáltatások
A Security szekcióban többek közt víruskeresőt, adatvédelmi őrt, adathasználat figyelőt, üzenetszűrőt, gyorsító funkciót, privát tér opciót, lopásvédelmet és szülői felügyeletet is találhatunk, a SYNCit révén pedig a névjegyekről, az SMS-ekről és a híváslistáról készíthetünk biztonsági mentést. A SHAREit egyszerű fájlátvitelt biztosít a telefon, a tablet és a számítógépünk között, a CLONEit pedig névjegyeket, SMS-eket és képeket transzportál két mobil között. Szólnunk kell továbbá a fájlkezelőről, a számológépről, a diktafonról, az iránytűről, az Evernote kliensről, a Kingsoft Office-ról, illetve a Chrome mellett ott figyelő UC Browserről. A VezetésApp hat nagyméretű ikonnal támogatja a vezetés közbeni biztonságos mobilhasználatot, navigációra pedig ott a Google-féle standard megoldás, illetve a 30 napos Route 66 demó. A videólejátszó remekül teszi a dolgát és a képét lekicsinyítve bárhova oda lehet pakolni a kijelzőn (feliratokat azonban sajnos nem kezel), ezenkívül pedig egy korrekt zenelejátszót és FM-rádiót is kapunk a pénzünkért.

Hardver
Mivel maga a készülék sem abszolút high-end kategóriás, ne is várjunk tőle csúcs SoC-t, mindenesetre a középkategóriás Qualcomm Snapdragon 615 is bőven elegendő ahhoz, hogy a telefon minden körülmények mellett gyors legyen. A nem túl modern, 28 nanométeres gyártási technológiával készülő MSM8939-ben négy darab 1,7 GHz-es és négy darab 1 GHz-es Cortex-A53 processzormag, illetve egy 550 MHz-es Adreno 405-ös grafikusgyorsító található. A 64 bites chipkészlet mellett 3 GB LPDDR3 RAM, illetve 32 GB flashmemória (23,5 GB szabad) található, teszteredményeink a következők: AnTuTu – 39337 pont, Geekbench 3 – 725/2646 pont, Basemark X – 10372 pont, Basemark OS II – 874 pont. Wireless fronton maximum 150 Mbit/s-os tempóval hasít az LTE mobilnet, ezenkívül pedig remek Wi-Fi-t és Bluetooth 4.1-et is kapunk a pénzünkért.

Konklúzió
A Lenovo Vibe Shot azoknak készült, akik egy olyan, a hétköznapokban még remekül kezelhető méretű, pofás külcsínű felső-középkategóriás okostelefonra vágynak, mely egyáltalán nem jön zavarba akkor, ha fotózásra kerül a sor. Mi személy szerint a kamerát egy kicsit még okosabbra vettük volna, mindenesetre képalkotás fronton így is egész jól muzsikál a kicsike. A Vibe Shot az USA-ban 349 dollárba, vagyis átszámítva mintegy 100 ezer forintba kerül. Ez teljesen korrekt ár, azonban mire hazánkba ér a készülék, az ára egész biztosan 120-130 ezer forintig kúszik fel, ami azért már enyhe túlzás.

Lenovo Vibe Shot
Pozitívum: általánosan kiváló minőség, masszív unibody készülékház, kompakt és könnyű, egyedi külcsín, szép Full HD kijelző, tripla LED-es és OIS-es főkamera, 8 megapixeles szelfikamera, manuális fotós beállítási lehetőségek, fürge működés, bővíthető memória, friss Android, dupla SIM-slot, LTE mobilnet, korrekt üzemidő.
Negatívum: gyenge fényerejű objektív, nincs benne 4K és lassított videófelvevő, hiányzik a RAW támogatás, a zársebesség szűk keretek között állítható, melegedési hajlam, monó hangszóró, lehetne kicsit olcsóbb.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik