Mobil

Megérkezett az eddigi legvékonyabb Samsung okostelefon

Jelek szerint a Samsung egy újabb mobiltelefon vékonyítási háborúba kezdett.

A Samsung által az eddigiekben bejelentett legvékonyabb okostelefon az idén év elején érkezett Galaxy A7 volt, melynek vastagsága mindössze 6,3 milliméter. Most azonban itt egy még ennél is karcsúbb Galaxy: a Galaxy A8 a valaha készült legvékonyabb, mindössze 5,9 milliméteres Samsung okostelefon, és az első olyan Samsung készülék, melynek sikerül becsusszannia a 6 milliméteres határ alá. Ez mindenképpen tiszteletre méltó érték, azonban megjegyzendő, hogy a világ jelenlegi legvékonyabb smartphone-ja még ennél is jóval karcsúbb: a Vivo X5 Max egész pontosan 4,75 milliméter vastag.

 

Az újdonság 158 milliméter hosszú és 76,8 milliméter széles, az előlapján pedig egy 5,7 colos képátlójú és 1920×1080 pixeles felbontású Full HD Super AMOLED érintőkijelző található (386 ppi). Az Android 5.1.1 operációs rendszerű készülékben egy középkategóriás, 64 bites nyolcmagos 1,5 GHz-es Snapdragon 615 chipset teljesít szolgálatot, mely 2 GB RAM, illetve 16/32 GB flashmemória társaságát élvezi.

 

A microSD memóriakártyával bővíthető és 151 gramm tömegű telefon energiaellátásáról egy 3050 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, ezenkívül pedig említést érdemel még a villámgyors LTE mobilnet, az ujjlenyomat szenzor, az 5 megapixeles szelfikamera, illetve a 16 megapixeles hátoldali főkamera, mely f1,9-es fényerejű és optikai képstabilizátoros. A háromféle színváltozatban készülő, fémkeretes Samsung Galaxy A8 Kínában 3199 jüanos (148 ezer forint) áron startol el.

 

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik