Mobil

Snapdragon 820: már tesztelgetik az új erőművet

A Qualcomm már leszállította a sokat szidott Snapdragon 810-es chipset utódjának első példányait.

A Qualcomm tavaly áprilisban jelentette be valaha készült legnagyobb teljesítményű mobil SoC-jét, a 64 bites nyolcmagos Snapdragon 810-et, mely elsőként az idén év elején a boltokba érkező LG G Flex2-ben bukkant fel, illetve ott figyel többek közt a HTC One M9-ben és a Sony Xperia Z4 Tabletben is. De természetesen az igen komoly hőtermelése miatt sokat szidott 810-es Snapi után sem áll meg az élet a chipgyártónál.

A Qualcomm a március elején Barcelonában megrendezett Mobil Világkongresszust használta fel arra, hogy leleplezze vadonatúj felsőkategóriás chipkészletét, mely a keresztségben a Snapdragon 820 nevet kapta. Jól értesült források szerint az újdonságból nemrégiben elkészült az első kisebb szállítmány, mely a napokban már meg is érkezett a gyártókhoz. Az állítólag a TSMC helyett immár a Samsung által gyártott SoC az első napvilágot látott GeekBench tesztben 1732/4970 pontot ért el. Összehasonlításképp, a Galaxy S6-ban lévő kiváló Exynos 7420 ugyanezen tesztben mintegy 1500/5400 pontot produkál, és ez a termék, illetv SoC már hónapok óta elérhető a kereskedelmi forgalomban.

Míg a Snapdragon 810 20 nanométeres gyártási technológiával készül, az utódja már egy újgenerációs FinFET eljárás segítségével látja meg a napvilágot a gyártósorokon, és természetesen elődjénél kisebb, 14 milliméteres csíkszélességgel rendelkezik – ennek köszönhetően növekedhet a teljesítmény, illetve csökkenhet a fogyasztás. A 64 bites és maximum 3 GHz-es Kryo (ARMv8) processzormagokat felvonultató, Zeroth platformos Snapdragon 820-ra épülő első okostelefonok, illetve tabletek várhatóan idén év végén bukkannak majd fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik