Mobil

Dupla akkumulátor kerül a telefonokba

Érkezőben egy vadonatúj készülék, mely nem egy, hanem kapásból két akksit rejt magában.

A Gionee hamarosan egy olyan okostelefont fog bemutatni, melynek borítása alatt két darab akkumulátor rejtőzik. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezen akksik pontosan milyen kapacitással rendelkeznek, illetve, hogy milyen formában lesznek cserélhetők, az viszont tény, hogy nem kevesebb mint 213 grammra katapultálják a telefon tömegét.

 

A Gionee M5 egyébként nem a világ első dupla akksis készüléke, ugyanis a márciusi Mobil Világkongresszuson már ott volt egy bizonyos Innos D6000-es telefon, mely hasonló áramforrás konfigurációval bírt. Ebben a mobilban egész konkrétan egy fixen beszerelt 2500 mAh kapacitású akksi, illetve egy bármikor könnyen cserélhető 3500-as akkumulátor található – a szimmetrikus microUSB Type-C csatin keresztül mindkét akksi egyszerre tölthető.

 

Visszatérve a 152x76x8,6 milliméteres Gionee M5-re, ennek a telefonnak az előlapját egy 5,5 colos képátlójú és 1280×720 pixeles felbontású AMOLED érintőkijelző uralja, a megfelelő számítási teljesítményről pedig egy négymagos 1,3 GHz-es chipset gondoskodik. Említést érdemel továbbá a 2 GB RAM, a 16 GB flashmemória, a microSD bővítőslot, illetve a 8 és 5 megapixeles kamerák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik