Mobil

Imádják az iPhone-t és lesatírozzák a Samsung logót

Az almás logós okostelefonok világszerte igen komoly népszerűségnek örvendenek, és van ahol kiugróan kelendőek ezek a készülékek.

Japán mindig is a high-tech kütyük hazája volt, ahol általában mindenki a legújabb japán fejlesztésű telefonnal rohangált. Az idők azonban a jelek szerint változnak, hiszen ma már messze az amerikai Apple okostelefonjai tarolnak a szigetországban.

A Kantar piackutató cég egyik friss jelentéséből kiderül, hogy a japán okostelefon piacon az iPhone készülékek részesedése jelenleg mintegy 45,1 százalékra tehető, ami jóval magasabb a 18 százalék alatti világátlagnál. A japánok tehát egyszerűen imádják az almás logós mobilt, bár megjegyzendő, hogy egyre többen fordulnak el tőle: 2013-ban még 76 százalékon, tavaly pedig 56 százalékon állt az iPhone.

Míg a japán okostelefon eladási toplisták élén a tavaly szeptemberben debütált iPhone 6 található, addig a vadonatúj Samsung Galaxy S6 edge csak a huszonhatodik, a Samsung Galaxy S6 pedig csak a harmincadik. Érdekesség, hogy a koreai termékekkel nem igazán szimpatizáló japán piacon mindkét S6 készülék Samsung márkajelzés nélkül került forgalomba, de a jelek szerint ez nem túl sokat segít az eladási mutatók javításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik