Mobil

Boltokban a Microsoft legvékonyabb és legkönnyebb tablete

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 05. 06. 06:00

A redmondi mamutcég megkezdte a Surface 3-nak az előrendelőkhöz, illetve a boltokba történő leszállítását.

A Microsoft tavaly tavasszal jelentette be a hagyományos notebookok és tabletek közötti határvonal elmosására szánt Surface Pro 3-at, mely egy alapvetően igen jól sikerült termék, de az átlagvásárlók számára egyszerűen már túl sok és persze egyben túl drága (799-1949 dollár). Idén március végén azonban megérkezett a Surface 3 névre keresztelt kistesó, melynek kiszállítása a gyártó közlése szerint már meg is kezdődött: a készülék napokon belül huszonhat országban válik elérhetővé.

 mp-m01 (Array)

A Microsoft Surface 3 a vállalat eddig készített legvékonyabb és egyben legkönnyebb Surface terméke, mely 8,7 milliméteres vastagsága, illetve 622 grammos tömege révén persze még mindig vastagabb és nehezebb, mint a manapság oly trendi iPadek és társaik. Az előlapot egy jókora méretű, egész konkrétan 10,8 colos képátlójú és 1920×1080 pixeles felbontású érintőkijelző uralja, a megfelelő számítási teljesítményre pedig egy négymagos 1,6 GHz-es Intel Atom x7-Z8700-as processzor gondoskodik, mely adott esetben akár egészen 2,4 GHz-re is felpöröghet.

mp-m02 (Array) 

A főkamera 8 megapixeles felbontású, a frontkamera révén 3,5 megapixeles szelfik készíthetők, ezenkívül pedig szólnunk kell még a microUSB és teljes méretű USB 3.0 portokról, a mini DisplayPortról, az ac Wi-Fi-ről, a Bluetooth 4.0-ról, illetve a 10 órás üzemidőről. A teljes értékű Windows 8.1-et futtató és a közeljövőben a Windows Phone platformmal egybemosott Windows 10-re frissíthető Microsoft Surface 3 alapára 499 dollár (136 ezer forint), mely összegért egy 2 GB RAM-os és 64 GB belsőmemóriás készüléket kapunk. 599 dollár (163 ezer forint) ellenében már 4 GB RAM és 128 GB flashmemória jár, ha pedig LTE mobilnetet is szeretnénk, akkor az említett árakra további 100 dollárt kell hozzászámítani. A fémvázas tablethez 49 dollárért kapható cerka, 129 dollárért billentyűzet, illetve 199 dollárért dokkolóállomás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.