Mobil

Kezünkben az LG G4: íme a legújabb csúcsmobil

Ott voltunk az LG új, bőrborítású csodatelefonjának londoni bemutatóján. Írjuk, mit lehet tudni róla, beleértve a közvetlen, tapintható tapasztalatokat is.

Csúcsmobil fronton az elmúlt hetekben szinte minden a Samsungról, illetve az S6 és S6 edge okostelefonokról szólt, melyek március elején Barcelonában mutatkoztak be, és április közepén a boltokat is letámadták. Az LG 2015-ben eddig még kivárt e tekintetben, csakúgy mint az előző évben, hiszen a G3 tavaly jóval később jött ki, mint az S5. Idén némileg hamarabb lépett az LG, ugyanis május helyett már április végén, egész konkrétan tegnap este leplezte új csúcsmodelljét, a G4-et, melyet a nemzetközi bejelentés londoni helyszínén állt módunkban rövidebb ideig kipróbálni. Bár az elmúlt hetekben lényegében már minden kiszivárgott a G4-gyel kapcsolatban, azért most már remek volt végre a tényleges termékkel is megismerkedni.

Külcsín, minőség

Az LG G4 149,1 milliméter hosszú, 75,3 milliméter széles, illetve 6,3-9,8 milliméter vastag, miközben 155 grammot nyom a mérlegen, vagyis elmondható róla, hogy enyhén hosszabb és szélesebb, illetve kicsit nehezebb lett az elődjénél. A telefon akár valódi bőrből készült hátlappal is megvásárolható: a tizenkét hétig tartó cserzési folyamat során 100 százalékig természetes cserzőanyagokat használnak, mely egyrészt környezetbarát megoldás, másrészt pedig olyan minőséget produkál, ami eddig leginkább csak a luxuskategóriás Gucci és Prada bőrtermékek esetében volt megszokott. A G4 fogása nagyon rendben van, a különböző színű és textúrájú változatokban készülő bőr hátlap iszonyatosan jól néz ki, jellegzetes illata is van, és komoly előny, hogy egyáltalán nem látszanak meg rajta az ujjlenyomatok.

Kijelző

Méretét és felbontását tekintve a G4 kijelzője semmit sem változott a G3-ban lévő elődjéhez képest, vagyis maradt az 5,5 colos képátló, illetve a 2560×1440 pixeles felbontás, melynek kombinációja 538 ppi-s pixelsűrűséget eredményez. Ellenben az IPS LCD technológiájú és hivatalos DCI minősítésű “Quantum” panel 50 százalékkal magasabb kontrasztaránnyal, 25 százalékkal nagyobb fényerővel, illetve 20 százalékkal nagyobb színtartománnyal támad.

Az elődjénél vékonyabb display ezenkívül kevesebbet is fogyaszt, az Advanced In-Cell Touch technológia révén pedig az érintésérzékenységén is javítottak egy keveset. Ez utóbbinak köszönhetően a kijelző még akkor is minden további nélkül kezelhető, ha esetleg vízcseppek találhatók a felületén. Újdonság, hogy a kijelző egy igen enyhe görbületet kapott, melynek rádiusza 3 méter – összehasonlításképp a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt LG G Flex2 sugara 7 méter. 3 méteres rádiusszal egyébként az LG Magna és az LG Spirit rendelkezik.

Felhasználói felület

Tavaly az G3-on debütált a gyártó minimalista és ezzel párhuzamosan igen könnyen kezelhető felhasználói felülete, melynek továbbfejlesztett utódja került a G4-re, még pedig LG UX 4.0 néven. Az új UI a korábbiaknál is egyszerűbb használattal kecsegtet, továbbfejlesztett Smart Bulletin megoldása pedig egy helyen gyűjti össze a felhasználó számára fontos rengeteg különböző információt. Okosabb lett az alapértelmezett naptár, a Ringtone ID funkció révén pedig az ismerőseink hívását már a telefon egyedi csörgése alapján be tudjuk azonosítani.

Kamera

Míg a G3 hátsó kamerájában egy 13 megapixeles képérzékelő található, addig a G4-ben már egy 16 megapixeles felbontású új szenzor figyel, melyet házon belül az LG Innotek fejlesztett ki. Az f1,8-as objektív és az újgenerációs képérzékelő révén a G4 kamerája mintegy 80 százalékkal több fényt képes magába engedni, mint a G3 fénylesője. Ennek köszönhetően rossz fényviszonyok mellett is kiváló fotók készíthetők, jelentősen kisebb képzaj mellett. Az f2,2-es obiknál 49 százalékkal, az f1,9-eseknél pedig 11 százalékkal nagyobb fényerőt úgy sikerült elérni, hogy a G4 objektíve kétszer akkora méretű, mint a G3-é, ezenkívül pedig fontos megjegyezni, hogy az objektívben a megszokottól eltérően nem négy, vagy öt, hanem hat darab, igen nagy pontosságú lencsetag található. A képérzékelő mérete 1/2,6 colra nőtt, vagyis az elődhöz képest e tekintetben 40 százalékos növekedésről beszélhetünk.

Az OIS 2.0 nevet kapott optikai képstabilizátor immár nem kettő-, hanem háromtengelyes, és az LG szerint az iparág legjobb minőségű stabilizálásra képes. Világelső újdonságként színspektrum szenzor is került a fedélzetre, mely fejlett fény- és objektumérzékelésre képes. A témát akár 0,276 másodperc alatt élesre állító lézerfókuszos kamera automatikusan érzékeli, hogy kinti vagy benti körülmények mellett fotózunk és úgy állítja be a képrögzítést, hogy a színek minden esetben pontosak legyenek. A haladó fotósok számára mindenképpen jó hír, hogy a kamera felhasználói felülete végre manuális beállítási lehetőségeket is felvonultat: immár szabadon állíthatjuk nemcsak a fényérzékenységet és a fehéregyensúlyt, hanem akár a záridőt is (maximum 30 másodperc), ezenkívül pedig immár a RAW formátum is támogatott. Panorámaképeink immár akár 100 megapixelnél is nagyobb felbontásúak lehetnek.

Szelfizés és új fotós funkciók

A frontkamerát sem hagyta érintetlenül az LG, melynek eredményeképp a felbontás 2 megapixelről 8 megapixelre katapultált, illetve egy ultravékony, mindössze 0,1 milliméteres infravörös szűrőt is pakoltak a 4K videófelvételre is képes szenzor elé. Ez utóbbi az ígéretek szerint a korábbiaknál természetesebb és valósághűbb színű felvételek elkészítését teszi lehetővé.

Az új Quick Shot funkció révén minden korábbinál gyorsabban készíthetünk fotókat: az exponáláshoz elegendő kétszer gyorsan a hátoldali hangerő csökkentőgombra nyomni, és ez a funkció akár a készülék stand-by üzemmódjában is használható. A Gesture Interval Shot lényege, hogy az akár egyszerű integetős gesztussal is kioldható szelfizéskor nem egy, hanem kapásból négy felvétel készül, melyek közül legalább az egyik jó eséllyel tetszeni is fog nekünk.

Hardver

Míg a G Flexben 800-as, a G3-ban pedig 801-es, addig a G Flex2-ben már 810-es Snapdragon (MSM8994) chipset található, ám furcsa módon nem ez landolt a G4-ben, melynek vélhetően a nyolcmagos 810-es Snapi melegedési problémája lehet a fő oka. A G4-ben ugyanis egy hatmagos Snapdragon 808 található: a 20 nanométeres csíkszélességű, 64 bites MSM8992 SoC-ben többek közt két darab 2 GHz-es Cortex-A57 processzormag, négy darab 1,5 GHz-es Cortex-A53 mag, valamint egy 600 MHz-es Adreno 418-as grafikusgyorsító található. Az LPDDR3 RAM 3 GB kapacitású, a 32 GB-os flashmemória pedig microSD memóriakártyával bővíthető – a készülék mellé 15+100 GB Drive felhőtárhely kapacitást kapunk a Google-től.

Wireless fronton nincs okunk a panaszra, hiszen adott az LTE Cat. 6 mobilnet, a mindentudó kétnormás Wi-Fi, a Bluetooth 4.1 és persze az NFC is, a hasznos kiegészítők közül pedig a körablakos QuickCircle tokot kell kiemelnünk. Az akkumulátor a G3-hoz hasonlóan 3000 mAh kapacitású, azonban a Graphic RAM alkalmazása révén 4 százalékkal, az új felépítésű LCD panel révén pedig 7 százalékkal sikerült csökkenteni a fogyasztást – az LG közlése szerint. A gyártó ezenkívül szoros együttműködést folytat a Volkswagennel, melynek keretein belül a német autógyártó egyes modelljei a MirrorLink kapcsolatnak köszönhetően a fedélzeti kijelzőjükön is képesek megjeleníteni a G4 funkcióit és tartalmait. Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel, hogy minden G4 mellé alapáron jár az elődjénél jobb hangminőséggel kecsegtető QuadBeat 3 vezetékes sztereó füles – a standard gyorstöltő 1,8 amperes árammal tölti a megfáradt akksit.

Összegzés

Az első személyes találkozó során az Android 5.1 Lollipop szoftveres LG G4 meggyőző telejsítményt és felhasználói élményt adott, így reményeink szerint hamarosan részletes tesztet is közölhetünk majd a készülékről. A pontos hazai ár egyelőre sajnos még ismeretlen, azt viszont már tudni lehet, hogy a magyarországi hivatalos forgalmazás május végén fog megkezdődni. Európában meg nem erősített híradások szerint 679 eurós (kb. 200 ezer forint) áron startol el a telefon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik