Mobil

50 milliónál is több Galaxy S6 fogyhat idén

A Samsung legfrissebb csúcskészülék párosa az előzetes várakozások szerint igen jól teljesít majd a piacon.

A Samsung március elsején jelentette be a Galaxy S6, illetve Galaxy S6 edge csúcsmobilokat, melyek Magyarországon ezen a héten bukkannak fel a kereskedelmi forgalomban. Az általunk készített S6 edge teszt és a nemzetközi elemzések alapján elégedettek lehetünk az új készülékekkel, melyek mind kijelző, mind processzor, mind pedig kamera fronton igen nagyot gurítanak, ráadásul még jól is néznek ki.

Mivel első, vagy inkább nulladik körben szinte mindenki pozitívan nyilatkozott az S6-ról és az S6 edge-ről, a Samsung állítólag 12 helyett 13 millió példányt gyártat le belőlük a március/áprilisi időszakban. A Citibank elemzői korábban úgy vélekedtek, hogy 2015-ben globálisan mintegy 38 millió S6/S6 edge fog fogyni, márciusban viszont már azt nyilatkozták, hogy idén körülbelül 46 millió ilyen készülék talál majd gazdára, a legfrissebb előrejelzések pedig arról szólnak, hogy az új S6-osokból idén több mint 50 millió példányt fognak értékesíteni.

 

Ez a 8,5 hónapra levetített mintegy 50 milliós mennyiség igen jól hangzik, és szinte teljesen biztosra vehető, hogy a Galaxy S6 testvérpárból jelentősen több fogy majd, mint tavaly a Galaxy S5-ből, de vajon elegendő-e ahhoz, hogy az S6 igazi sikertermékké váljon? Erre a kérdésre jelenleg még nehéz választ adni, azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az okostelefon fronton nemrégiben a Samsung elé ugrott Apple a tavalyi esztendő utolsó negyedévében, tehát alig 3 hónap alatt mintegy 74,5 millió iPhone-t adott el. A Samsung eddigi legsikeresebb Galaxy S modellje egyébként a 2012-ben kijött S3 volt, melyből az elmúlt időkben globálisan összesen mintegy 80 millió példány fogyott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik