Mobil

90 ezer forinton nyit Európában az első 4 GB RAM-os mobil

Az Asus memóriahiányban abszolút nem szenvedő új készüléke végre a mi kontinensünkre is megérkezett.

Nem is olyan régen még nagy szám volt, ha egy androidos mobilban 512 MB helyett már 1 GB RAM volt, aztán kijöttek az első 2 GB RAM-os telefonok, a közelmúlt pedig már a 3 GB-os csúcsmodellekről szólt. Ezek után tulajdonképpen semmi meglepő sincs abban, hogy az idei CES-en lehullott a lepel a világ első 4 GB RAM-os okostelefonjáról, mely a közelmúltbeli távol-keleti piaci debütálást követően most végre Európába is megérkezett. Az Asus Zenfone 2 (ZE551ML) Franciaországban már kapható is: a készülék rövid ideig 299 eurós, vagyis átszámítva mintegy 90 ezer forintos bevezető áron kapható, normál listaára pedig 349 euró (105 ezer forint).

 

A 152,5×77,2×10,9 milliméter méretű, illetve 170 gramm tömegű dupla SIM-slotos újdonság egy 5,5 colos képátlójú, 1920×1080 pixeles Full HD felbontású, 403 ppi-s pixelsűrűségű érintőkijelzőt kapott, mely remek Gorilla Glass 3 védelmet élvez. A 64 bites Intel Atom Z3580-as chipsetben négy darab 2,3 GHz-es órajelű processzormag, illetve egy PowerVR G6430 grafikusgyorsító található, tehát a sebességre vélhetően nem igazán lesz panaszunk. Az integrált flashmemória parányi microSD memóriakártyák révén bármikor egyszerűen bővíthető.

 

A 3000 mAh kapacitású integrált akkumulátoros Zenfone 2 kapcsán említést érdemel még a 13 megapixeles főkamera, az 5 megapixeles frontkamera, az Android 5.0 (Lollipop) szoftver, a vadonatúj ZenUI felhasználói felület, illetve a 4G mobilnet. Az Osmium Black, Sheer Gold, Glacier Gray, Glamor Red és Ceramic White változatokban készülő telefonról reményeink szerint hamarosan részletes teszttel fogunk szolgálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik