Mobil

Galaxy S6 Active: microSD a strapamobilban

A Samsung az idei csúcsmobiljából is készít strapabíró változatot, melynek szerencsére bővíthető lesz a memóriája.

A Samsung 2013 júniusában adta ki akkori csúcsmobiljának, a Galaxy S4-nek a strapabíró verzióját, még pedig Galaxy S4 Active néven, tavaly pedig májusban mutatkozott be a Galaxy S5 hasonló ellenálló képességgel felvértezett testvérmodellje, a Galaxy S5 Active (mellékelt fotón). Jó hír, hogy pletykák szerint idén is készül hasonló változat a Galaxy S6-ból.

Az elsőként várhatóan az amerikai AT&T szolgáltatónál felbukkanó, víz- és ütésálló Galaxy S6 Active nagyobb lesz az alapmodellnél (zárójelben az S6 adatai): előzetes információk szerint a készülék 146,9 milliméter hosszú (143,4 mm), 73,6 milliméter széles (70,5 mm), illetve 8,8 milliméter vastag (6,8 milliméter). Jó hír, hogy a 2550 mAh kapacitású akkumulátor helyett ezúttal egy nem kevesebb mint 3500 mAh-s akksit fogunk kapni.

Ezeken túlmenően az S6 Active lényegében ugyanazt nyújtja majd, mint az S6, vagyis kapunk többek közt egy 5,1 colos QHD kijelzőt, egy remek Exynos 7420-as chipsetet, 3 GB RAM-ot, 32 GB flashmemóriát, illetve egy 16 és egy 5 megapixeles kamerát. Pletykák szerint az S6 Active a normál S6-től eltérően bővíthető lesz microSD-kártyával, viszont a kamerája némileg gyengébb produkciót ad majd elő, illetve hiányozni fog a készülékből az ujjlenyomat szenzor és a pulzusmérő.

A Samsung Galaxy S6 Active hivatalos bejelentésének időpontja, illetve a készülék várható ára egyelőre ismeretlen – a készülék kistestvére nemrégiben mutatkozott be, még pedig Samsung Galaxy Xcover 3 néven.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik