Mobil

Jönnek a hajlékony, félbehajtható mobilok

A Samsung azt tervezi, hogy már jövőre megkezdi a mobilokba szánt hajlékony kijelzők sorozatgyártását.

Hajlított kijelzős okostelefonokkal nemrégiben az LG és a Samsung is előrukkolt, azonban a G Flex, a G Flex 2, a Galaxy Round, a Galaxy Note Edge és a Galaxy S6 edge típusjelzésű készülékek közös vonása, hogy nem hajlítható, hanem csak gyárilag fixen ívre hajlított képmegjelenítővel bírnak. Itt azonban természetesen nem álltak le az iparági fejlesztések.

A tévégyártók az elmúlt hónapokban már több kiállításon is demózták a nem egyszerűen csak hajlított, hanem valóban hajlékony készülékeket, és amennyiben minden jól megy, akkor a jövő évben az első ilyen jellegű okostelefonok is napvilágot látnak majd. Legalábbis a Samsungnak az a terve, hogy már 2016-ban megkezdje a ténylegesen hajlékony mobilkijelzők sorozatgyártását.

 

No persze arra azért senki se számítson, hogy ezek a készülékek villámgyorsan elárasztják majd a piacot, ugyanis a Samsung jelenlegi tervei egyelőre csak arról szólnak, hogy első körben havonta csak mintegy 30-40 ezer hajlékony mobilkijelző fog készülni. A félbehajtható, illetve akár össze is tekerhető mobilok kapcsán egyébként komoly kihívást jelent a gyártók számára, hogy nemcsak a kijelzőt, hanem a telefonok többi alkatrészét is flexibilissé kell tenniük. Illetve zárójelben megjegyzendő, hogy a Samsung legutóbb még 2015-re ígérte első flexibilis készülékét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik