Mobil

Sony Xperia E4 teszt: nagy kijelzős mobil olcsón

A japánok a méretes kijelző mellé ezúttal barátságos árcédulát próbáltak meg társítani.

Érdemes belegondolni abba, hogy akár csak 2-3 évvel ezelőtt mekkora okostelefonokat használtunk. Akkoriban az 5 colos képátló még messze átlagon felülinek számított, ráadásul ekkora kijelzőt szinte csak és kizárólag a drágább high-end készülékekbe szereltek a gyártók. Mára pedig eljutottunk arra a szintre, hogy az 5 colnál szolidabb telefonokat sokan egyszerűen már túl kicsinek találjuk, illetve az elmúlt időkben felbukkantak a piacon azok a mobilok, melyek végre elérhető áron kínálnak nagy méretű kijelzőt. Ezúttal pontosan egy ilyen készüléket mutatunk be, mely nem más, mint a tavaly ősszel debütált Sony Xperia E3 utódja, a nemrég debütált Sony Xperia E4 (E2105).

 

Design
Az elmúlt időkben hozzászokhattunk már a Sony-féle Omnibalance designiskola szögletes vonalvezetéséhez, olyannyira, hogy sokan vélhetően már rá is untunk. A japán tervezők ezzel vélhetően teljes mértékben tisztában vannak, így aztán az Xperia E4-en már egy kicsit tovább csiszolgatott, a sarkokon enyhén lekerekített külcsínnek lehetünk tanúi, mely egész jól mutat, bár ez ugyebár meglehetősen szubjektív dolog. A fekete, illetve fehér színváltozatokban gyártott készülék 10,5 milliméter vastag, tehát igen messze áll a szupervékony kategóriától, a mérlegen pedig egész pontosan 144 grammot nyom. Az összeszerelési minőség rendben van, ellenben a felhasznált anyagok minősége lehetne jobb is: a bölcsőszerű levehető hátlap nagyon kemény és érdes felületű műanyagból készült. Nincs mese, ez bizony nem a high-end, hanem az alsókategória!

 

Felszereltség
A nem unibody és nem vízálló kialakítású Xperia E4 baloldali élére került a fedetlen microUSB csatlakozó aljzat, az ellentétes oldal pedig az enyhén kiálló, köralakú bekapcsológombnak, valamint a hangerőállító gombpárnak ad otthont – exponálógomb nincs. A hátlap eltávolítását követően férhetünk hozzá a rejtett reset gombhoz, a microSIM-slothoz, illetve a hot-swap microSD-slothoz. Itt jegyzendő meg, hogy a készülékből duál SIM kivitel is készül, illetve, hogy az akkumulátorhoz sajnos nem lehet hozzáférni. A 2300 mAh kapacitás elsőre talán hangzik túl jól, de mivel ezúttal nem energiaéhes hardverrel van párosítva, simán benne van a pakliban a 2 napos használati idő. Ha vészesen fogytán a szufla, érdemes gyorsan bekapcsolni a Stamina vagy Ultra Stamina üzemmódot, melyek ugyan sokat visszavesznek a telefon tudásából, de segítségükkel igen komolyan meghosszabbítható az üzemidő. Negatívum, hogy a töltőkábel mindössze 10 centiméter hosszú, illetve, hogy az alig 850 milliamperes töltővel csak elég lassan tölthető fel a megfáradt akksi.

 

 

Kijelző környéke
Az Xperia E4 többek közt azért is néz ki egy kicsit másképpen, mint elődei, mert a kijelző alatti és feletti túlnyúlások ezúttal nem olyan masszívak. A kijelző ezúttal az előlap 67,4 százalékát uralja, ami sokkal kedvezőbb az Xperia E3-féle 58,6 százalékos értéknél, illetve jobb például az ugyancsak 5 colos korábbi csúcsmodell, az Xperia Z1 64,7 százalékos adatánál is. A panel felett egy 2 megapixeles (720p HD) frontkamera, egy notifikációs LED és egy normál hangszóró található, alatta pedig nincsenek normál gombok, hanem csak egy a kihangosításhoz és zenelejátszáshoz használatos hangszóró. A szokásos funkciógombok (vissza, alapkijelző, nemrégiben használt appok) a kijelző alsó sorában figyelnek, és ennek kapcsán egy zavaró hibába futottunk bele: a gombok nem mindig reagálnak a nyomkodásra, vagyis a kijelző érintésérzékenységével valamilyen szoftveres/hardveres probléma lehet. Az eset nem egyedi, a világhálón mások is panaszkodnak hasonló problémára, melynek megoldását egyelőre sűrű homály fedi.

 

 

Nagyképű
Míg az elődben még csak egy 4,5 colos képátlójú kijelzőt volt, addig az Xperia E4 már egy jókora 5 colos panelt virít. Szerencsére a 854×480 pixeles felbontás is növekedett, még pedig 960×540 pixelre, így a pixelsűrűség nem csökkent, de csak minimális mértékben javult, 218-ról 220 ppi-re. Nyílt titok, hogy ez bizony nem a Full HD és QHD csúcskijelzők szintje, és közelről nézve talán csöppet darabosnak tűnhet a kép, de a hétköznapi használat során nem sok panaszra lehet okunk. Az IPS LCD technológiának köszönhetően a betekintési szögek, a fényerő és színek is rendben vannak, azért viszont kár, hogy ebben a kategóriában sajnos még le kell mondanunk a Gorilla Glass védelemről. A betűméret négy fokozatban állítható, a fényerőt automatika állítja, az intelligens háttérvilágítás vezérlésnek köszönhetően pedig a kézben tartott mobil akkor sem megy le alfába, ha sokáig nem nyomkodjuk (olvasunk valamit).

 

 

Kamera
Az enyhén süllyesztett frontlencse f2,6-os fényerővel bír, mögötte pedig egy 5 megapixeles képérzékelő rejtőzik. A maximális felbontás 4:3-as képarány mellett 2560×1920 pixel, 16:9 esetén pedig 2560×1440 képpontos képeket kapunk. A képminőség sajnos elmarad a várakozásainktól, gyenge fényviszonyok mellett iszonyatosan maszatosak, festményszerűek a fotók, ezenkívül pedig az autofókusz sem éppen a gyorsaságáról híres. A fényérzékenység ISO100 és ISO1600 között állítható, valamint kapunk többek közt mosolyexponálást, arcfelismerést, HDR üzemmódot, manuálisan állítható fénymérést, gyorsindítás funkciót, valamint geotagginget. Az automatikus témafelismerés egész jól működik, de ha full kontrolt szeretnénk, akkor érdemes átváltani az úgynevezett kézi üzemmódra. Témabeállításból több mint egy tucatnyit pakolt a telefonba a Sony, ezenkívül pedig hangfelvételes fotók, panoráma felvételek, retusált portrék, Timeshift burst felvételek és AR montázsok is készíthetők. Íme néhány tesztfotó (eredeti mérethez klikk a fotókra):

 

 

 

 

 

A videófelvevő révén maximum 1920×1080 pixeles Full HD anyagok rögzíthetők: az MP4 formátumú mozgóképek 16 Mbit/s-os bitrátával, 30 fps sebességgel és sztereó hangsávval bírnak. Tesztvideónk:

 

Szoftver
A tesztkészüléken a legfrissebb KitKat, vagyis a 4.4.4-es Android operációs rendszer fut, és egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor kezdődik majd meg az 5.0-ás Lollipop frissítése. A kezdő felhasználók számára ott az “Egyszerű kezdőképernyő”, mindenki másnak pedig az Xperia módot érdemes választania. Az alapképernyőn maximum hét slide-unk lehet, melyek a végeken nem járhatók át, a felső szekcióban lévő Google keresősáv pedig fixen ott figyel a helyén minden oldalon. Pinch-to-zoom mozdulattal szerkesztő módra válthatunk, a 4×5 ikonos főmenütől balra pedig ott a Sony szokásos becsúszó menüsávja. A felülről lehúzható sáv külön panelen vonultatja fel az értesítéseket, illetve az gyorsbeállításokat.

 

 

Szolgáltatások
A telefonos szekció négy részre (névjegyek, tárcsázó, kedvencek, csoportok) van osztva, böngészni alaphelyzetben a jó öreg Chrome-mal tudunk, ezenkívül pedig többek közt Facebook és YouTube klienst, Gmail és e-mail appot, időjárás funciós naptárt, fájlkezelőt, biztonsági mentés készítőt, illetve számológépet is kapunk a pénzünkért. Megadhatjuk, hogy milyen alkalmazást szeretnénk alapértelmezett SMS-kezelőnek, a Smart Connect révén hasznos funkció automatizálásokat hajthatunk végre, és Office Suite 8, valamint AVG Protection is van a telefonon. A Party Share funkció révén zenéket és képeket oszthatunk meg egyszerűen egy bulitársaságon belül, no és persze az RDS-es FM-rádió, a Track ID, a Track ID TV, valamint a Walkman sem hiányozhat a fedélzetről. Ez utóbbi alkalmazás 8.5-ös verziója minden földi jóval fel van vértezve, hiszen van benne például ötsávos ekvalizer, Clear Audio+ és Clear Bass hangzás, térhatás opció, Clear Phase és xLOUD, valamint dinamikus normalizálás is. Az alapcsomagnak egy olcsó kis vezetékes fülhallgató is a részét képezi.

 

 

Hardver
Az Xperia E3-ban még egy négymagos 1,2 GHz-es Qualcomm Snapdragon 400-as chipset volt, az Xperia E4-ben pedig meglepő módon nem ennek az utódja, a Snapdragon 410 került, hanem a MediaTek-féle MT6582. Ebben a 28 nanométeres csíkszélességű SoC-ben négy darab 1,3 GHz-es órajelű Cortex-A7 processzormag, illetve egy nem túl potens, 500 MHz-es Mali400 MP2 grafikusgyorsító található. A telefon alapvetően fürge, de persze a komolyabb játékok könnyen simán két vállra tudják fektetni, az viszont mindenképpen pozitívum, hogy melegedést szinte egyáltalán nem tapasztalunk. Teszteredményeink: AnTuTu – 18724 pont, Geekbench 3 – 348/1181 pont, Basemark X – 4941 pont, Basemark OS II – 374 pont. A RAM 1 GB kapacitású, a 4-ről 8 GB-ra növelt flashmemóriából pedig alaphelyzetben mintegy 3,3 GB szabad. LTE mobilnet nincs, így be kell érnünk a maximum 21/5,76 Mbit/s-ra képes HSPA-val, valamint 150 Mbit/s-os b/g/n Wi-Fi-ről, Wi-Fi Directről, hotspot funkcióról, Bluetooth 4.1-ről, illetev GPS-vevőről is gondoskodott a gyártó. A vezeték nélküli töltés, illetve az NFC azonbnan a távolmaradók listáját gyarapítja.

 

 

Konklúzió
A Sony Xperia E4 remek választás lehet azoknak, akik számára kiemelt fontosságú a relatíve nagy méretű kijelző, de nem tudnak, vagy éppen nem akarnak 100-200 ezer forintot költeni egy ilyen készülékre. Cikkünk írásakor mintegy 32-40 ezer forintos áron kapható az Xperia E4, vagyis az árazás rendben van, de persze cserébe kijelző- és kamera képminőség fronton és egyéb területeken is kompromisszumokat kell kötnünk. Ha mindenképpen LTE-re és NFC-re vágyunk, akkor 5-6 ezer forinttal többért hamarosan a miénk lehet az Xperia E4g testvérmodell, mely hasonló formában vonultat fel egy gyorsabb 64 bites MediaTek MT6732-es chipsetet (4×1,5 GHz, Mali760 MP2) és kicsit kisebb, 4,7 colos qHD kijelzőt (234 ppi). Összességében véve elmondható, hogy low-end fronton a Sony korrekt módon indította az idei esztendőt, így most már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a másik felvégen mekkorát gurít majd a sokak által várva várt Xperia Z4-gyel, mely pletykák szerint csak ősszel fog megérkezni.

Sony Xperia E4
Pozitívum: masszív kialakítás, nagy képátlójú IPS kijelző, csökkent az előlap kihasználatlan felülete, fürge működés, nem hajlamos melegedésre, letisztult kezelőfelület, 1 GB RAM, 8 GB belsőmemória, microSD bővíthetőség, HD frontkamera, notifikációs LED, FM-rádió, HSPA, Wi-Fi, Bluetooth 4.1, GPS-vevő, 2 napos üzemidő, Stamina üzemmódok, vezetékes headset, Walkman zenelejátszó.
Negatívum: a felhasznált műanyag lehetne jobb minőségű, érintőkijelző problémák, vártnál gyengébb kamera, nincs LTE és NFC, az Android 5.0 frissítésre még várni kell, az akkumulátor nem cserélhető, rövid kábeles és lassú akksitöltő.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik