Mobil

Bambusz a legújabb spéci okostelefonon

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 03. 19. 06:00

A Xiaomi legfrissebb újdonsága nem műanyag és nem is fém borítást kapott.

A Xiaomi január közepén jelentette be a Samsung Galaxy Note 4, illetve az iPhone 6 Plus riválisának szánt Mi Note-ot, melynek most megérkezett a limitált szériás új kivitele. A keresztségben Mi Note Natural Bamboo Edition nevet kapott újdonság egyediségét a bambuszból készített, mindössze 0,9 milliméter vastag faborítás adja – a március 24-től kapható készülék ára 369 dollár, vagyis átszámítva mintegy 105 ezer forint.

mp-x04 (mobilport, xiaomi, android, kitkat, okostelefon, kínai, bambusz) 

A 155,1×77,6×7 milliméter méretű phablet előlapján egy 5,7 colos képátlóval és 1920×1080 pixeles felbontással rendelkező IPS LCD érintőkijelző landolt, mely 386 ppi-s pixelsűrűségű, védelméről pedig lekerekített 2.5D Gorilla Glass gondoskodik. A fekete és fehér színben gyártott telefon “agya” egy Snapdragon 801-es chipset, melyben négy darab 2,5 GHz-es processzormag és egy Adreno 330-as GPU található. A RAM a mai elvárásoknak megfelelően 3 GB kapacitású, a belsőmemória pedig kiviteltől függően 16/64 GB-os.

mp-x03 (mobilport, xiaomi, android, kitkat, okostelefon, kínai, bambusz) 

Az optikai képstabilizátoros főkamera egy 13 megapixeles felbontású Sony IMX214-es szenzorra épül, f2-es fényerővel bír, és egy kéttónusú LED-segédfényt is kapott – a frontkamera 4 megapixeles felbontású. Szólnunk kell továbbá az Android 4.4 (KitKat) szoftverről, a MIUI 6 felhasználói felületről, a dupla SIM-slotról, a 3000 mAh kapacitású akkumulátorról, illetve a 156 grammos tömegről. A készülék alapváltozata egyébként ennél 5 grammal nehezebb.

mp-x01 (mobilport, xiaomi, android, kitkat, okostelefon, kínai, bambusz) 

 mp-x02 (mobilport, xiaomi, android, kitkat, okostelefon, kínai, bambusz)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.