Mobil

Sasszem objektívek az új kínai csúcsmobilban

A kínai gyártó legújabb készülékében 8 megapixeles kamera triumvirátus teljesít szolgálatot.

A Huawei Glory 6 Plus néven is ismert Huawei Honor 6 Plust Kínában december közepén jelentették be, most pedig kiderült, hogy a készülék Honor 6+ néven Európában is kapható lesz. Az új készülék érdekességét a három darab 8 megapixeles kamera mobil jelenti, melyek közül egy elöl, kettő pedig hátul kapott helyet.

A gyártó közlése szerint a megduplázott hátsó kamerának több előnye is van: egyrészt így megnőtt a fényérzékeny felület, másrészt felgyorsult a fókuszálás (0,1 másodperc), harmadrészt pedig akár utólagos fókuszálásra is lehetőség van, a 3D képalkotási funkciókról már nem is beszélve. A hivatalos kommunikáció szerint “bionikus, 8 megapixeles párhuzamos sasszem objektívek kerültek a hátlapra, melyek együttes felbontása 13 megapixel, a fényerő pedig f0,95”. Az Android 4.4.4 (KitKat) operációs rendszerű telefon a már jól ismert Emotion 3.0 felhasználói felületet kapta meg, előlapját pedig egy 5,5 colos képátlójú Full HD érintőkijelző borítja. A borítás rendkívül keveset takar ki a készülék előlapjából, melynek így 78,2 százalékát tudja elfoglalni a képernyő. Az LCD vastagsága mindössze 1,85 milliméter, kontrasztaránya 1500:1 értékű, szaturációja pedig 85 százalékos.

 

A négy darab Cortex-A15 és négy darab Cortex-A7 processzormagot, illetve egy Mali T628 MP4 grafikusgyorsítót kapott HiSilicon Kirin 925 chipset mellett 3 GB RAM kapott helyet, az integrált flashmemória pedig 32 GB-os és microSD kártyával egyszerűen bővíthető. A természetesen LTE kompatibilis (Cat. 6, 300 Mbit/s) Huawei Honor 6+ energiaellátásáról egy 3600 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik. Az akksi működését a Smart Power 2.5 technológia vezérli, mely akár 30% energiát képes megtakarítani működés közben, és lehetővé teszi, hogy átlagos használat mellett a készülék töltés nélküli üzemideje elérje a két napot. A Honor 6+ hőelvezetési felépítésében nagy szerepet játszik az összességében 138,2 négyzetcentimétert elérő grafitréteg, mely lehetővé teszi, hogy a készülék mindig hűvös maradjon.

A dupla SIM-slotos változatban is gyártott, fémházas készülék Kínában átszámítva mintegy 82 ezer forintos áron debütált a kereskedelmi forgalomban, a mi kontinensünkün pedig körülbelül 105-110 ezer forintos kártyafüggetlen áron fog elstartolni. A Honor 6-ról készített részletes tesztünk itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik