Mobil

Hazai előrendelés: Samsung Galaxy S6 – 250 ezerért

Hivatalosan még be sincs jelentve, de akár már hazánkban is előrendelhető az új csúcskészülék.

A Samsung tavaly februárban jelentette be, majd pedig áprilisban dobta piacra legfrissebb mainstream csúcstelefonját, az általunk is alaposan letesztelt Galaxy S5-öt. Nyílt titok, hogy hamarosan érkezni fog az utód, a várhatóan a márciusi Mobil Világkongresszuson, egész konkrétan március elsején este debütáló Galaxy S6 (G925F), mely az egyik hazai GSM kereskedésben akár már most is előrendelhető.

A hivatalosan még nem is létező, 16 GB belsőmemóriás készülék természetesen igen borsos áron kínálja magát, hiszen nem kevesebb mint 250 ezer forintot kérnek el érte, de persze az előrendelés semmilyen kötelezettséggel sem jár. Előnye pedig annyi van a dolognak, hogy a korai megrendelők az előrendelés sorrendjében rögtön megkaphatják majd az országba érkező új csúcsmobil egyik első példányát.

 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, iparági források szerint a Galaxy S6 nem egy egyszerűen felturbózott Galaxy S5 lesz, hanem egy teljesen új alapokra helyezett abszolút high-end készülék. Erre utal egyébként többek közt az a tény is, hogy a Galaxy S6-ot a cégen belül jelenleg egyszerűen csak Project Zero néven emlegetik, vagyis, hogy az új modell fejlesztését teljesen a nulláról kezdték meg.

A minden körülmények mellett fürge működésre a Snapdragon 810-es, illetve az Exynos 7420 chipset, valamint a 3 GB RAM jelenthet garanciát. Az Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszerű újdonság főkamerája állítólag 20 megapixeles felbontású, a frontkamera révén pedig maximum 5 megapixeles szelfik lőhetők. Pletykák szerint az S6-ből oldalkijelzős Edge változat is készül majd, a Note 4 – Note Edge készülékpáros mintájára, a kijelző pedig természetesen már nem Full HD, hanem QHD felbontású.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik