Mobil

A Huawei a Samsung babérjaira törne

A kínai gyártó igen jól zárta az elmúlt évet és 2015-re vonatkozóan is igen komoly tervei vannak.

A Huawei bejelentette, hogy 2014-ben világszerte mintegy 75 millió darab okostelefont értékesített, ami éves szinten 45 százalékos növekedésről tesz tanúbizonyságot. A kínai vállalat ezenkívül arról is beszámolt, hogy az idei esztendőben már nem kevesebb mint 100 millió ilyen készüléket szeretne eladni.

Richard Yu, a Huawei első embere egy interjúban azt nyilatkozta, hogy nem az ugyancsak kínai Xiaomit, hanem sokkal inkább a dél-koreai Samsungot tartja cége valódi versenytársának. Mint közismert, jelenleg messze a Samsung a legnagyobb mobilgyártó, mely vállalat piaci részesedése azonban szépen lassan csökkenőben van, a szektor második helyezett vállalata pedig az amerikai Apple. A bronzérmes pozícióért öldöklő harc folyik a Lenovo, a Huawei, a Xiaomi és az LG között, mely cégek piaci részesedése folyamatosan 4-8 százalék között mozog.

A 2015-ben eladott 75 millió darab Huawei készülék igen komoly teljesítményt jelent a kínai cég részéről, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az Apple az elmúlt év végén egyetlen negyedév alatt adott el közel ennyi, egész pontosan 74,5 millió iPhone-t. A Huawei által tavaly önálló márkaként a piacra bevezetett Honor szintén jó teljesítményt nyújtott: a Honor készülékek kiszállításai elérték a 20 millió darabot, ebből a Honor 3C sorozat a 8 milliót, a Honor 3X sorozat a 4 milliót és a Honor 6 a 3 milliót is meghaladta. Az elmúlt év végére a Honor márka világszerte több mint 60 országban és régióban volt jelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik