Mobil

Csak nyáron jön a Sony Xperia Z4 csúcsmobil?

Elképzelhető, hogy a japán gyártó némileg kivár a Z3 utódjának leleplezésével.

A Sony tavaly szeptember elején jelentette be a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt Xperia Z3-at, mely jelenleg a vállalat legnagyobb tudású csúcskészüléke. Az Xperia Z3 a tavasszal érkezett Xperia Z2-t váltotta, tehát a két csúcsmobil bejelentése között csak néhány hónap telt el. Jól értesült források szerint a Sony most változatni kíván ezen a furcsán túl pörgös stratégián, és az Xperia Z4 a korábbi tervekkel ellentétben jó eséllyel nem március elején a barcelonai Mobil Világkongresszuson, hanem csak valamikor a nyáron debütál majd.

 

A legfrissebb pletykák szerint a Z4-be egy 5,4 colos képátlójú és 2560×1440 pixeles felbontású érintőkijelző kerül, a hatalmas felbontású displayt pedig várhatóan egy 64 bites Snapdragon 810-es chipset hajtja meg. Az Xperia Z4 már nem 3 GB, hanem 4 GB RAM-ot kap, ezenkívül pedig említést érdemel még a 2/3 colos méretű, 20,7 megapixeles felbontású újgenerációs képszenzorra épülő főkamera, melynek optikája a korábbinál nagyobb fényerővel bír. Szólnunk kell továbbá a 4,8 megapixeles frontkameráról, a 300 Mbit/s-os csúcstempóra képes LTE mobilnetről, a Bluetooth 4.1-ről, illetve a 3420 mAh kapacitású akkumulátorról. Most már csak az a kérdés, hogy, ha a Sony tényleg csak nyáron jelenti majd be a Z4-et, akkor addig az egyre öregedő Z3 mennyire tudja majd tartani a lépést a riválisokkal?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik