Mobil

Samsung Galaxy S6: egész biztos a QHD szuperkijelző

A dél-koreai gyártó idei új csúcsmobilja a várakozásoknak megfelelően a Full HD-nél nagyobb felbontású kijelzőt fog kapni.

A Samsung tavaly februárban jelentette be, majd pedig áprilisban dobta piacra legfrissebb csúcstelefonját, az általunk is alaposan letesztelt Galaxy S5-öt. Nyílt titok, hogy hamarosan érkezni fog az utód, a várhatóan a márciusi Mobil Világkongresszuson debütáló Galaxy S6, melyről szépen lassan egyre több információt tudhatunk.

Ezúttal egy bizonyos SM-920A típusjelzésű állítólagos Galaxy S6 variáns úgynevezett User Agent Profile állománya szivárgott ki a világhálóra, mely egyértelmű bizonyítékot vonultat fel azzal kapcsolatban, hogy az új készülékben már nem 1920×1080 pixeles Full HD, hanem 2560×1440 képpontos QHD érintőkijelző található.

 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, iparági források szerint a Galaxy S6 nem egy egyszerűen felturbózott Galaxy S5 lesz, hanem egy teljesen új alapokra helyezett abszolút high-end készülék. Erre utal egyébként többek közt az a tény is, hogy a Galaxy S6-ot a cégen belül jelenleg egyszerűen csak Project Zero néven emlegetik, vagyis, hogy az új modell fejlesztését teljesen a nulláról kezdték meg.

A minden körülmények mellett fürge működésre a Snapdragon 810-es, illetve az Exynos 7420 chipset, valamint a 3 GB RAM jelenthet garanciát. Az Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszerű újdonság főkamerája állítólag 20 megapixeles felbontású, a frontkamera révén pedig maximum 5 megapixeles szelfik lőhetők. Pletykák szerint az S6-ből oldalkijelzős Edge változat is készül majd, a Note 4 – Note Edge készülékpáros mintájára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik